Újabb többmilliós adomány Devecsernek

A burgenlandi vállalkozó, Michael Leier folyamatosan figyelemmel kíséri a múlt hónap elején a mérgező vörösiszap-által elöntött Devecsert és térségét. A most átadott, több, mint négy millió forint értékű adomány több raklapnyi, eredeti csomagolású, Ausztriában vásárolt, tisztító- és higiéniai szereket, élelmiszereket és gyógyszereket tartalmazott. A szerdán megérkezett felajánlás most is Devecser polgármestere, ill. Szente Róbert, az önkormányzat megbízott logisztikai főreferense koordinálásában jut el a kárt szenvedettekhez és a védekezési munkálatokban részt vevőkhöz.

A két teherautónyi adomány nagy része a helyi közétkeztetésnek jelent komoly segítséget, mivel jelenleg is mintegy ezer főnek biztosít a devecseri önkormányzat napi egyszeri meleg étkezést. Az ebédet három helyen főzik a településen az arra rászorulóknak, ill. a kárelhárításban részt vevő civileknek és katonáknak. Az adomány különféle pékárukat és konzerveket tartalmazott, amelyeket a helyi általános iskola konyhájának nevében Eszterhainé Fatalin Ilona iskolaigazgató, valamint Kalló Ferencné közétkeztetési vezető vett át, de jutott belőle a katonai sátorban berendezett mozgókonyhának, valamint egy, a rendkívüli helyzetben a közétkeztetésbe bekapcsolódott helyi vendéglőnek is. A nyugdíjasoknak és a mozgásukban korlátozottaknak a napi 200 adag ételt két kis teherautóval juttatják el.

Az élelmiszereken kívül jelentős mennyiségű tisztítószereket és gyógyszereket is vásárolt a Leier cég a devecseriek részére. Mindezek szétosztásában – a korábbi eljáráshoz hasonlóan – Toldi Tamás, Devecser polgármesterének segítségét kérték. A megbeszéltek szerint a márkás tisztítószereket közintézmények kapják, úgymint az óvoda, az iskola, és a helyi Családsegítő Központ, akinek munkatársai napi, közvetlen kapcsolatban vannak a rászorulókkal.
A kárt szenvedett családok közül három még mindig a helyi Zeneiskola épületében kénytelen élni, – az öthetes kényszerállapotok megviselik a családtagokat.
A különféle, Magyarországon is ismert és használt gyógyszereket (Aspirin, …) a devecseri háziorvosi ügyelet kapta, Dr. Ferencz Judit háziorvos vette át őket.

Toldi Tamás, Devecser polgármestere méltatta a Leier cég eddigi erőfeszítéseit: „A Leier cég volt az, aki a településkörnyéki vállalkozások közül elsőként – Burgenland tartománnyal együtt – segítségére sietett az iszapkatasztrófa károsultjainak. Több ízben gáláns adományokkal segítettek bennünket. Devecser város köszöni mindezt!” – zárta gondolatait Devecser polgármestere.
Michael Leier cégcsoport-tulajdonos hangsúlyozta, hogy továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a térségre, hiszen saját munkatársaik által is érintette őket a katasztrófa, ezért a cégcsoport mindent megtesz azért, hogy állandó segítségnyújtásával hatékonyan járuljon hozzá a településen lakók életének mielőbbi rendezéséhez.
A helyi gyárvezetés folyamatosan kapcsolatban van az önkormányzattal, így mindig igyekszünk a lehető legcélirányosabban segíteni a szükséges eszközökkel – tudtuk meg Vraskó Zsolttól, a téglagyár vezetőjétől.

Devecserben található a Leier Hungária Kft. legnagyobb téglagyára, melynek munkagépei és kollégái a katasztrófa első perceitől kezdve részt vettek a mentési munkálatokban. A cég eddig is már több teherautónyi takarót, tisztítószereket, védőruhákat és a kárenyhítési, valamint kármentesítési munkálatoknál szükséges lapátokat, gumicsizmákat adományozott a vörösiszap-katasztrófa által sújtott Devecsernek.

Ajánlott tartalom

Zöld színnel a fenntarthatóságért és a tudatosabb döntésekért

Egyedi zöld színt vezet be termékein a kulacsokat és Microdrinkeket forgalmazó Waterdrop vállalat. A feltűnő, élénk színnel a vállalat kifejezi elköteleződését a környezetvédelem és fenntarthatóság mellett, és egyben szeretné felhívni a figyelmet a környezettudatosabb életmód fontosságára, és a választás lehetőségére.