Újabb zöld beruházások az AutoWallis Csoportnál

2024-ben is beszámolt zöld beruházásairól az AutoWallis Csoport, melyek összértéke az elmúlt 3 évben elérte a 3,3 milliárd forintot, és jelenleg is folyamatban van több projekt előkészítése.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A társaság legfrissebb éves Zöld allokációs- és hatásjelentésében a 2021-ben kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználását és azok környezeti hatásait ismerteti.
Megjelent az AutoWallis éves, a 2023. június 30. és 2024. június 30. közötti időszakot vizsgáló Zöld allokációs- és hatásjelentése, melyből kiderül, hogy a társaság a korábban a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében 6,6 milliárd forint értékben kibocsátott zöld kötvényekből milyen célok megvalósítására (e-mobilitás fejlesztése, energiahatékonyság javítása, megújuló energia telepítése) használt fel eddig forrásokat. Az AutoWallis Csoport a jelenleg tervezés és előkészítés alatt álló projektek mellett már több zöld beruházást sikeresen megvalósított.

Az elmúlt évben közel 500 millió forintból többek között a Hungária körúti Wallis Motor Pest szalonban villamosenergia-fogyasztás csökkentését célzó beruházás történt, valamint a Sixt flottájának egy része került finanszírozásra. Emellett tervezés alatt áll a Hungária körúti autókereskedés napelemes rendszerének bővítése, valamint napkollektorrendszer kiépítése, továbbá az AutoWallis Csoporthoz tartozó teljes flotta zöldítése elektromos (EV) és hibrid hajtásláncú gépjárművek beszerzésével, valamint a szlovéniai Trzin és Nova Gorica városokban található telephelyek világításának korszerűsítése. Ezek mellett a szlovén fővárosban található telephelyen nyílászáró csere támogathatja a későbbiekben az energiahatékonyság javítását.

Székely Gábor, az AutoWallis Nyrt. befektetői kapcsolatok és ESG igazgatója a jelentés publikálása kapcsán elmondta, hogy az AutoWallis által bevont zöld források minél hatékonyabb felhasználása érdekében folyamatosan vizsgálják az olyan beruházási lehetőségeket, melyek az idén közzétett frissített stratégiában foglaltak szerint a legjobban támogatják a Csoport fenntartható működését és szolgáltatásainak környezettudatosabbá tételét.

Ajánlott tartalom

Közös klímastratégiát hozott létre a BorsodChem Zrt. és Kazincbarcika önkormányzata

Lezárult az a 2,9 millió eurós összköltségű LIFE projekt, amelynek keretében elkészült a BorsodChem Zrt. és Kazincbarcika önkormányzatának közös, éghajlatváltozási sérülékenyvizsgálaton alapuló alkalmazkodási klímastratégiája - közölte az vállalat pénteken az MTI-vel.