Uniós biztos: célirányos, korlátozott idejű támogatásokkal kell védeni a legkiszolgáltatottabb háztartásokat

Hozzátette, hogy az ágazat extraprofitadója is a nehéz helyzetbe került háztartások támogatását segítené elő.

Mint mondta, az általános fiskális segítségnyújtás nem lehetne ennyire hatékony, mert az növelné az inflációt és az energiaárakat, és gyengítené a gazdaságot. Elmondta, hogy az Európai Központi Bank mindent megtesz az infláció leszorítása érdekében, de a tagállamoknak is hatékony adó-, illetve monetáris politikát kell kialakítaniuk. Dombrovskis szerint meg kell vizsgálnia az infláció okát az energiapiacon, csökkenteni kell az energiakeresletet, és növelni kell az alternatív ellátási forrásokat. Az Európai Bizottság e célból közös gázvásárlási platformot hozott létre, és növeli a megrendeléseket olyan megbízható beszállítóktól, mint Norvégia vagy az Egyesült Államok. Felhívta a figyelmet, hogy kedden a bizottság új intézkedéscsomagról tesz javaslatot a magas energiaárak kezelése és az ellátásbiztonság érdekében.

Gyürk András, a Fidesz EP-képviselője a vitához hozzászólva elmondta: Európa súlyos válságba jutott, ez brutális módon rezsiszámlákat, tönkrement iparágakat, létükért küzdő kisvállalkozásokat eredményezett. “Ennek oka a háború és az arra adott elhibázott válasz, azaz a rosszul megalkotott szankciós politika: ezért elviselhetetlenek ma az energiaárak” – emelte ki. A képviselő szerint a megoldás az Oroszország elleni uniós szankciók újragondolása, “mert az energiaellátás fizikai és nem ideológiai kérdés”. “Nem kockáztathatjuk Európa energiabiztonságát, nem sodorhatjuk veszélybe a munkahelyeket, olyan politikát kell folytatnunk, amely az emberek támogatását élvezi” – hangsúlyozta Gyürk. Mint mondta, a magyarországi nemzeti konzultáció a szankciókkal kapcsolatban ezt a célt szolgálja. Felhívta a figyelmet arra, hogy az egyre súlyosbodó válságból csak széles tagállami és társadalmi támogatottsággal lehet kilábalni, “ezért is elfogadhatatlan, hogy Brüsszel ebben a helyzetben 600 milliárd eurónyi forrást tart vissza”. “Most minden tagállamnak meg kell kapnia a neki járó forrásokat, hogy azok a lehető leghamarabb eljussanak a polgárokhoz” – nyomatékosította a fideszes EP-képviselő.

 

mti

Ajánlott tartalom

Milliárdos beruházások készülnek a villamosenergia-hálózat korszerűsítésére

Csaknem 300 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra; a beruházások közül kiemelt forrásmennyiség jut a villamosenergia-hálózat korszerűsítésére, kapacitásbővítésére - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook oldalán csütörtökön.