Uniós támogatású természetvédelemi program az Őrségi Nemzeti Parkban

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság mintegy 215 millió forint uniós támogatást használ fel természetvédelmi célokra – közölte az igazgatóság osztályvezetője pénteken az MTI-vel.

Németh Csaba elmondta: a száz százalékig uniós forrásból finanszírozott program keretében 400 hektáron állították vissza az őrségi rétek eredeti növényzetét. Mintegy 150 hektáron facsoportokat telepítettek, a békák, gőték számára pedig vizes élőhelyeket hoztak létre. A munkálatok során kivágták a réteken a cserjéket és a fákat, felszámolták a védett erdőket leginkább veszélyeztető tájidegen és tömeges szaporodásra hajlamos fehér akác állományait. Nádasd határában a lecsapoló csatornák eltömítésével visszaállították a lápos-tocsogós terület eredeti vízviszonyait, illetve a beruházások későbbi hatásait vizsgáló fényképezőgépeket, GPS készülékeket és távcsöveket szereztek be. A projekt kivitelezését hazai kis- és középvállalkozások, szakmai irányítását és ügyviteli munkálatait az igazgatóság munkatársai végezték. Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program támogatásával megvalósuló természetvédelmi beruházás augusztus végén fejeződik be.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.