Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
Úttörő jellegű beruházás lenne a kiskunhalasi tervezett geotermikus erőmű megépítése, ez lenne az első folyamatosan működő, villamos energiát termelő és hőszolgáltatást is nyújtó ilyen létesítmény – hangsúlyozta az MTI-nek Horváth Viktor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energiaátmenetért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Kiskunhalason. Horváth Viktor a geotermikus energia térségi hasznosításának terveiről és lehetőségiről szóló egyeztetés előtt elmondta, Magyarország számára alapvető fontosságú a megújuló energia hasznosítása és az ellátásbiztonság megteremtése is. Ezt egyszerre biztosítja a geotermia, amely folyamatosan elérhető energiaforrás a nap minden órájában és az év minden napján – tette hozzá.
A helyettes államtitkár reményét fejezte ki, hogy Kiskunhalason hamarosan találnak olyan hőfokú vizet, amelyből villamos energiát lehet előállítani, miközben a helyiek számára hőt is szolgáltatnak fűtésre, melegvízre. Megemlítette, hogy van már egy geotermikus alapú, villamos energiát termelő erőmű az országban, de az nem működik folyamatosan.
Ezért a tervezett beruházás úttörő jellegű lenne, ami nem csak a helyiek számára lenne kulcsfontosságú, hanem az egész országban mintaként szolgálhatna más települések számára is – hangsúlyozta Horváth Viktor.
Bányai Gábor, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, Kiskunhalason évtizedek óta vallják és mondják, hogy óriási hőkincs van a város alatt, illetve a térségben ott, ahol egykoron gázt és olajat kerestek. Ez Európa egyik legtöbb geotermikus lehetőséget magába foglaló térsége – tette hozzá. A régi kutatófúrásokat tartalmazó jegyzőkönyveket alapul véve akár 150-170 fokos nagy nyomású forró gőz is található a térségben, és ha megtalálják ezt a hőmezőt, akkor 100 fok fölötti forró gőzhöz juthatnak, ami alkalmas áramtermelésre, és az erre alapozott erőmű teljesítménye elérhetné akár a 15 megawattot is, ami fedezhetné az egész város áramigényét – tájékoztatott a kormánybiztos.
Bányai Gábor elmondta, ha a most induló kutatófúrások eredményesek lesznek, akkor 2026 végén már épülhet az erőmű. Horváth Gergely Domonkos, a kutatást végző MVM Zöld Generáció Zrt. vezérigazgatója azt mondta, a projekt több mint egy éve indult, a tervek szerint az elemzéseket június végéig lezárják, és akkor már pontos információkat fognak kapni a helyszínekről, majd ezzel párhuzamosan elindítják a közbeszerzési eljárást, ami ha sikeres lesz, kezdődhetnek a fúrási munkálatok.