Csupán nap- és szélenergia segítségével, vitorla nélkül tervezi megkerülni a Földet Solarwave nevű katamaránjával egy osztrák páros, Michael Köhler és Heike Patzelt.

Üzemanyag és vitorla nélkül a Föld körül

Csupán nap- és szélenergia segítségével, vitorla nélkül tervezi megkerülni a Földet Solarwave nevű katamaránjával egy osztrák páros, Michael Köhler és Heike Patzelt.

Ezzel akarják bebizonyítani, hogy káros anyagok kibocsátása nélkül is lehet járni az óceánokat.
Az utazás tervezett időtartama két év. Időről időre megszakítják majd útjukat, hogy hazalátogassanak Ausztriába – közölte Köhler a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása szerint (http://derstandard.at).
A tervezett útvonal kelet-nyugat irányban kerüli meg a glóbuszt.

A katamaránt kifejezetten a környezetbarát földkörüli útra építették. Az energiát nappanelek és szélgenerátorok szolgáltatják, a meghajtást elektromos motorok végzik. A kalandorpáros főzni, hűteni és mosni tudnak majd a fedélzeten, sőt még vizet is képesek lesznek előállítani a megújítható energiaforrásokkal.
A hajót április elején eresztették vízre a Rajnán, Bonn magasságában, majd a Majnán, a Rajna-Majna-Duna-csatornán és a Dunán haladva jutottak el Bécsbe. Június 5-én tervezik elérni a Fekete-tengert, onnan pedig a Földközi-tengerig vezet az út, ahol a legénység a telet készül eltölteni.

2011-ben folytatják útjukat. Miután átszelték az Atlanti-óceánt, a Karib-tengeren, majd a Csendes óceánon haladva többek közt érintik Ausztráliát, Indiát, Szomáliát és Jement, mielőtt eljutnak a Vörös-tengerre, majd onnan a Szuezi-csatornán át vissza a Földközire.
Vendégeket szívesen látnak az egyes szakaszokon, némi ellentételezés fejében.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.