Vakolat újrahasznosított papírból

Uniós támogatással, közel egymillió eurós beruházással, évi 300 ezer négyzetméteres kapacitású agyagkartonlapgyárat épít az osztrák Emoton cégcsoport Pápán – jelentette be Harald Weihtrager tulajdonos magyar szakemberek előtt pénteken egy ausztriai gyártási bemutatón.

Bíró Péter, az Emoton Magyarország Kft. társtulajdonosa és ügyvezetője az MTI-nek elmondta, hogy a Tapolcafői Téglaipari Kft. gyárterületén Pápa-Tapolcafőn már gyártják az Emoton technológiáján alapuló vályogvakolatot. A beruházás nettó 32 millió forintba került, mivel a gyártás minimális technológiai felszereltséget igényelt. A kapacitása napi 24 tonna. A vakolat agyag, kvarchomok, cellulóz és kenderrost keverékéből áll, amelyet géppel és kézzel is fel lehet hordani a falra, és előnyös élettani tulajdonságokkal bír, miután csak természetes anyagokat tartalmaz. A vakolatban lévő cellulóz gyakorlatilag újrahasznosított újságpapír. A második lépcsőben megvalósuló agyagkartonlapgyárnak jövő év elején kell termelnie, ez szerepel az elfogadott uniós pályázatban. A támogatást az Emoton csoport nyerte, a 2,3 millió eurós projektre 1,4 millió eurót. Ennek része a magyar üzem megvalósítása is.

Az agyag kartonlap csak agyagból és cellulózból áll, ez utóbbi a papírgyártás mellékterméke, amelyet különben el kellene égetni. A lapgyártás során keletkező cellulóz hulladékot biogáztelepen hasznosítják: ezzel fűtik és látják el villanyárammal az üzemet – jellemezte a beruházást Bíró Péter, hozzátéve, hogy a biogáztelep is része volt az eco innovation programon nyertes pályázatnak. A vályogvakolat – illetve osztrák megfelelője, az agyagvakolat – már tíz éve piacon lévő termék. A agyag alapanyagú építőlemez viszont annyira új termék, hogy Ausztriában is csak áprilistól forgalmazzák. A felhasználási területe hasonló, mint a gipszkarton lapé.

Ajánlott tartalom

Magasra kúszott a hőmérő higanyszála februárban Hollandiában

Az idei volt az eddigi legmelegebb február Hollandiában, a hőmérő higanyszála a 18 Celsius-fokot is elérte - jelentette a Weeronline meteorológiai adatokat közlő holland szolgálat vasárnap.