Városi jármű lehet a díjnyertes debreceni elektromobil

Több díjat is nyert a Debreceni Egyetem Műszaki Kar (DEMK) csapatának elektromobilja a hétvégén Győrben megrendezett VI. Széchenyi Futamon; Husi Géza dékánhelyettes szerint az egyetemi fejlesztőcsapat már csak egy lépésre van attól, hogy városi közlekedésre alkalmas, alternatív meghajtású járművet hozzon létre.

Fekete-Szűcs Dániel, a kar oktatója, a jármű főkonstruktőre arról számolt be, hogy több mint 54 kilométert tett meg és minden versenyzőt maga mögé utasított a csapatuk által tervezett, Gerundium nevű elektromos autó az alternatív hajtású járművek versenyén. A csaknem 77 kilométeres óránkénti végsebességű autó akkumulátorai a fokozott igénybevétel ellenére sem merültek le, az autó elektronikája az esős időben is tökéletesen működött, ráadásul ezt a kimagasló teljesítményt a legenergiatakarékosabban valósította meg a debreceniek találmánya – tette hozzá.
    A Debreceni Egyetem elektromos gázpedállal rendelkező, számítógép által vezérelt autója a jelenlegi óránkénti maximum 80 kilométeres sebességet 60-70 méteren éri el, de a szoftver módosításával ennél magasabb végsebességre is képes lehet. A versenyautó kategóriájának első helye mellett a Gerundium nyerte az Audi Progressivity díjat, amely a szakmailag legkifinomultabb, leginnovatívabb és teljesítmény szempontjából a legerősebb autónak adható, továbbá a DE High Voltage a 45 nevezett közül a leginnovatívabb csapat díját is kiérdemelte – ismertette a részleteket Fekete-Szűcs Dániel.

 
A díjjal együtt az autógyár 4000 eurót adott a jármű továbbfejlesztésére – fűzte hozzá, megjegyezve: “az autó hajtástechnikáját tekintve azt lehet mondani, hogy 2011. május 1. óta az elektromos autók területén az egyenáramú motorok alkalmazása elavulttá vált, most már a váltóáramú hajtás mikroszámítógépes frekvenciaváltóval szabályozva tekinthető korszerűnek, ami a Debreceni Egyetem Műszaki Karának fejlesztése”. Husi Géza dékánhelyettes szerint “ez az autó összességében már annyiba került, mint egy középkategóriás autó szalonára, viszont az a tudás nem megfizethető, amit a hallgatók és az oktatók a tervezés és megvalósítás során szereztek. Nem véletlen, hogy immár az Audi is támogatja a munkánkat, egy lépésre vagyunk attól, hogy városi, egy embernek alkalmas közlekedési eszközt fejlesszünk”. A DE High Voltage csapat tagjai: Vincze Ferenc József, Dusnoki Manó, Boros Máté, Király István, Fülöp Ádám, Tarapcsák János (hallgatók), Fekete-Szűcs Dániel, Vitéz Attila, Darai Gyula, Székács István, Husi Géza (oktatók).

Ajánlott tartalom

EM: egy hónap múlva élesedik a vidéki elektromos töltőhálózat bővítését szolgáló pályázat

Már elérhető a 28 milliárd forintos támogatási lehetőség végleges pályázati felhívása, a kölcsönkérelmeket 2024. november 6-tól jövő május végéig lehet benyújtani - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-vel.