Városi zajból elektromos áram

Elsőre furcsán hangozhat, hogy a városi zajok felhasználásával elektromos áramot lehet előállítani, de a technológia már ott tart, hogy ez is lehetővé vált. Sőt mi több, ezt az energiát elektromos autók töltésére is fel lehet használni.

A hang, vagyis a hanghullámok, rezgések energia előállítására történő hasznosítása már régóta foglalkoztatja a tudósokat. Környezetünkben ugyanis szinte mindenhol és mindig jelen van ez a jelenség, melyet eddig passzív tényezőként kezeltünk, és nem fordítottunk saját hasznunkra. A zajszennyezés ezidáig egyértelmű negatív hatásként volt elkönyvelhető, mely káros hatással volt a környezetre, az emberi közérzetre és egészségre. Egy 2016-ban készült tanulmány eredményei szerint évente több mint 16 000 ember hal meg a zajszennyezéshez köthető betegségekben, valamint közel 32 millió ember él állandó zajterhelésben és további 13 millió fő számára okoz alvásproblémát a folyamatos zaj. Most viszont kicsit enyhül a zajhatások megítélése, mivel pont ez teszi lehetővé bizonyos berendezések számára az elektromos áram előállítását. Megújuló jellegét pedig az adja, hogy állandóan jelen van a városokban, és éppen a csúcsidőszakban képes előállítani a legtöbb energiát, amikor az energiaszükséglet is tetőzik.

TECHNOLÓGIAI HÁTTÉR

A Peugeot mérnökeinek viszont sikerült úgy hasznosítani a városi környezet hangzavarát, hogy abból elektromos áramot sikerült előállítani. A berendezés nem sokban különbözik kinézetben a városokban már megszokott óriásplakátoktól, viszont passzív megjelenítő felület helyett igen hasznos tevékenység folyik a háttérben. Teszt jelleggel elsőként Párizs legfrekventáltabb részén helyezték el azt a két digitális plakátot, amely a zajszennyezést hasznosítva áramot állít elő, és teszi lehetővé elektromos autók töltését.

Az óriásplakátokba hangszenzorok kerültek beépítésre, melyek begyűjtik a városi forgatag keltette hangrezgéseket. Az érzékelőkbe épített 30 mm-es piezoelektromos lapkák az érzékelt hangnyomást elektromos árammá alakítják át. A plakátokba épített több ezer darab hangszenzor elegendő áramot képes előállítani egy csúcsforgalmi időszakban, hogy a gyártó által a felületen is hirdetett elektromos autójának akkumulátorait fel lehessen tölteni. Fontos tisztában lenni azzal, hogy ez csupán egy kísérleti technológia, tehát önmagában még nem képes folyamatos töltést biztosítani hálózati rásegítés nélkül, de mindenképpen jelentős kiaknázandó potenciál van a fejlesztésben.

Részben ambivalens is a helyzet azáltal, hogy pont olyan gépjárművek „üzemanyagát” lehet így előállítani, amelyek gyakorlatilag hang nélkül közlekednek, és valójában benzines és gázolaj hajtású társaik állítják elő annak energiaforrását. A gyártó arra is felhívta a figyelmet, hogy kizárólag elektromos járművek használatával nem csak a károsanyag-kibocsátás csökkenne le drasztikusan, hanem a zajszennyezés is csökkenthető lenne 30 %-kal. Amennyiben ez a közeljövőben megtörténne a technológia akkor se veszne kárba, mivel számos olyan terület van, ahol tovább hasznosítható.

Ajánlott tartalom

Hat megyeszékhelyre 60 új elektromos busz érkezik jövőre

Hatvan új elektromos busz érkezik jövőre a Zöld Busz Programban, amely Győrben, Egerben, Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Szolnokon és Szegeden áll majd forgalomba - jelentették be sajtótájékoztatón, Budapesten.