Végeztek a kolontári halastó kotrásával

Befejeződött a kolontári halastó mederkotrása, a vízbe aranyhalakat és növényeket telepítettek. A tóban természetes pH-értéket mérnek, beindult az algásodás és a parton már megjelentek a békák is.

A halastóból 20 ezer köbméter iszapot emeltek ki és 50 ezer köbméter szennyezett vizet szivattyúztak át. A munkák a vörösiszap-katasztrófa utáni mentesítés részeként zajlottak, és mintegy 450 millió forintba kerültek – mondta el Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottja. A kolontári halastó tisztítása abból a 6,5 milliárd forintnyi keretösszegből zajlott, amely az élővizek mentesítésére és a devecseri kastélykert rehabilitációjára áll rendelkezésre. A munkák februárban kezdődtek, a kotróhajóval kiszivattyúzott vörösiszapot több száz méteres csővezetéken keresztül vezették el a labirintusszerűen kiépített ülepítőmedencékbe. Innen még mintegy húszezer köbméternyi szikkadt szennyező anyagot kell beszállítani az ajkai timföldgyár területén kijelölt lerakóhelyre.

 
Az élővizek mentesítése még zajlik a Marcal folyó egy szakaszán és a Torna-patakon, a munkákkal a vörösiszap-katasztrófa egyéves évfordulójáig végeznek. Szabó Csaba elmondta: szeptember végére nem lesz szennyező anyag az élővizekben. Hozzátette: a Marcal nagyvízi mederkotrása teljesen befejeződött, a folyó több pontján jelenleg a kisvízi medret tisztítják. A Torna-patak teljes mentesítésével is végeznek szeptember végéig. Csonki István, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondta: a műtárgyak ezen a szakaszon jelentősen nem károsodtak. Hozzátette: a patakmedret több helyen is megbontotta a kizúduló hatalmas mennyiségű vörösiszapos víz, ezért a partfalat stabilizálni kell. A Devecser és Kolontár közötti munkálatok miatt a patakban a város belterületi részén újból lerakódott a vörösiszap, ezért itt kétszer is el kellett végezni a Torna kotrását.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.