Egy ideje már halljuk, hogy a jelenleg használt lítiumion-akkumulátorokat leváltó következő generációs technológia, a szilárdtest-akkumulátor hozhatja el hosszú évek után az igazi áttörést.

Végre itt az áttörés: már gyártják az akkumulátorok új generációját

Egy ideje már halljuk, hogy a jelenleg használt lítiumion-akkumulátorokat leváltó következő generációs technológia, a szilárdtest-akkumulátor hozhatja el hosszú évek után az igazi áttörést.

Úgy tűnik, egy kis kínai cég beelőzött mindenkit a forradalommal, és már gyártják is az újfajta akksikat, ami alaposan megváltoztathatja, ahogy az elektromos autókról vagy akár az okostelefonokról gondolkozunk. A technológia megvalósításán egyébként olyan nagyvállalatok dolgoznak évek óta, mint a BMW, a Volskwagen, a Dyson vagy a Toyota, de még az elektromos autók gyártásában nagyon járatos utóbbi cég is csak körülbelül 2020-ra becsülte, hogy az első szilárdtest-akkumulátorokat ténylegesen el tudja készíteni.

Éppen ezért meglepő, hogy a látszólag semmiből feltűnő kínai startup cég, az Energy Development Co. ma bejelentette, hogy megoldották a szilárdtest-akkumulátorok kifejlesztésével kapcsolatos problémákat, és már el is indították a gyártást. Ráadásul a meglepetés másik része, hogy ezt a kis céget a Csinghua Egyetem alapította, és mindössze 144 millió dolláros befektetésből sikerült elérniük az áttörést, írta az origo.hu.

EZT MÁR OLVASTAD? 

Fejlesztések a hulladékgazdálkodás hatékonyságáért

Hallottál már a beteg épület szindrómáról?

Energiahatékonyság és egészség az otthonunkban!

Milyen hatással van a farmerod a bolygónkra?

 

Persze, arra egyelőre nem kell számítani, hogy a szilárdtest-akkumulátorok hirtelen elöntik majd a piacot. A vállalat jelenleg évente körülbelül 0,1 gigawattórának megfelelő tárolókapacitású akkumulátort tud előállítani, ami körülbelül 2000 elektromos autónak lenne elég (vagy 100 millió LED-lámpát tudna működtetni egy évig).

A termelést azonban fokozatosan futtatják majd fel, így 2020-ra már 0,7 gigawattórát ígérnek, ami már elég lehet ahhoz, hogy egy-egy nagyobb autógyártó is szerződjön velük (állítólag már zajlanak is a tárgyalások). A Qing Tao mindenesetre közölte, hogy az általuk gyártott szilárdtest-akkumulátorok először speciális ipari felszereléseket működtetnek majd, illetve a felsőkategóriás, kifejezetten drága digitális eszközökbe kerülhetnek be.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.