A Vértesi Erőmű mind a négy blokkja az év végére alkalmas lesz bioenergia termelésre, miután a végéhez közeledik a mintegy 4 milliárd forint ráfordítással megvalósult zöldprogram - mondta el Szegedi Tibor, a Vértesi Erőmű Zrt. gazdasági igazgatója az MTI-nek.

Vértesi Erőmű: az év végére mindegyik blokk zölddé válik

A Vértesi Erőmű mind a négy blokkja az év végére alkalmas lesz bioenergia termelésre, miután a végéhez közeledik a mintegy 4 milliárd forint ráfordítással megvalósult zöldprogram - mondta el Szegedi Tibor, a Vértesi Erőmű Zrt. gazdasági igazgatója az MTI-nek.

A blokkok „zöldfejlesztése” mellett, a társaság ebben az évben mintegy 200 millió forint költséggel logisztikai beruházást is végzett. A négy blokk közül kettő fluidágyas, azaz a szén mellett lehetséges mezőgazdasági melléktermékekkel is tüzelni, a másik két kazán pedig szalmatüzelésre is alkalmassá vált, illetve válik. A kettes blokk fluidágyas átalakítása mintegy 1,3 milliárd forint beruházással nemrégiben fejeződött be, míg a negyedik blokk biotechnológiai fejlesztése az év végéig történik meg – mondta Szegedi Tibor.

A Magyarországon az egyetlen működő mélyművelésű bányájával rendelkező Vértesi Erőmű a zöldenergia termeléssel biztosítja a csökkenő széndioxid kvóta ellenére a termelés szinten tartását. A társaság 2.100 foglalkoztatottja közül 1.400 a bányász.

A gazdasági igazgató elmondta azt is, hogy az idén az üzleti terv 450 millió forint adózott nyereséggel számol. A tavalyi évet a társaság 3,3 milliárd forint veszteséggel zárta, mert négy milliárd forint céltartalékot képzett a hosszú távú környezetvédelmi kötelezettségekre, valamint a dolgozók nyugdíjazására. A céltartalék képzése nélkül a társaság nyereséges lett volna.

Az MVM korábban közölte, hogy a májusi éves rendes közgyűlésén a tulajdonosok jóváhagyták a Vértesi Erőmű Zrt. eladást előkészítő adásvételi szerződés tervezetét, amit a Kapolyi László nevével fémjelzett System Consultinggal kötnek meg. A 10 milliárd forint jegyzett tőkéjű Vértesi Erőmű 96,6 százalékban a Magyar Villamos Művek (MVM) tulajdona.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.