Veszélyben a munkahelyek létesítése a megújuló energiatermelésben

A kötelező átvételi rendszer (kát) július elsejei megszűntetése, a jogi bizonytalanság miatt jelentkező hőellátási problémák, illetve a projektek számának visszaesése akadályozhatja az új munkahelyek létrehozását a megújuló energiatermelésben.

Az Open Gates Hungary Kft. (OGH) MTI-hez kedden eljuttatott  közleménye piaci szereplőket idéz arról, milyen hatással lehet beruházásaikra az, hogy ez év július elsejétől elesnek a megtermelt áram támogatásától. Jelenleg a megújuló energiából termelt villamos energiát a piacinál magasabb áron veszik át, amit a felhasználó a végfelhasználói árban fizet meg. A nyilatkozó szakemberek szerint a biogázüzemek létesítését tervező befektetők elbizonytalanodtak, mert ebben az évben már nem várható a törvényi szabályozás érdemi változása.  Kapitány Tibor, a gts4energy GmbH ügyvezetője az OGH közleménye szerint úgy érvelt: információik szerint német, osztrák és cseh mintára változtatnák meg a kötelező átvételi rendszerről szóló törvényt. A szakember utalt arra, hogy az árképzésnél megkülönböztetik az üzemek nagyságát, a hőhasznosítást, az alapanyag felhasználását és a környezetbe való beilleszkedést. Kapitány Tibor hangsúlyozta azt is, hogy a kát megszűnésével a bankok nem hajlandók új, megújuló energia-termelést segítő projekteket finanszírozni, és így projektek állhatnak le, továbbá hatályukat veszthetik különböző engedélyek és pályázati támogatások.

 
    A megújuló energiatermelésben Magyarországon az egyik nagy lehetőségnek tartja a szennyvíziszapot és a kommunális hulladékot Csillagh Annamária, a Tradistar valamint a Passavant-Roediger Hungária Kft. cégvezetője. A szakember úgy véli: ” A mezőgazdaság és a környezetvédelem területén nem elég hatékonyan dolgoznak össze a tárcák, az EU-projektek kiírásaiban kizárja egymást például a híg trágya és a szennyvíziszap kezelése.”

Ajánlott tartalom

Nyakunkon a hivatalosan október közepén kezdődő fűtési szezon

Már az időjáráson is érezni, hogy nyakunkon a hivatalosan október közepén kezdődő fűtési szezon. A hűvösebbre forduló napokban különösen jó hír, hogy Magyarország megfelelően felkészült a télre - mondta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken a tárca Facebook-oldalán közzétett videójában.