Vészesen csökken a brit olajtermelés

Válságstábot hív össze a brit energiaminisztérium, mert tavaly több mint 14 százalékkal esett a szén-hidrogéntermelés az országban az új beruházások ellenére. Az adatok azért aggasztóak, mert Nagy-Britannia energiaszektora főleg az olajra és a földgázra támaszkodik és a szektor jelentős bevételi forrást jelent az állam számára.

Megerősíti a Nagy-Britannia energiabiztonságával kapcsolatos aggodalmakat az a tény, hogy a tavalyi szén-hidrogén termelése 14,5 százalékkal esett le, 567 millió hordó olajegyenértékre (boe), közölte a brit média a héten, írja az energiainfo.hu.

„Csak kilenc újmezőn kezdődött el a termelés 2012-ben, ezek összesen 146 millió boe tartalékkal rendelkeznek. Sokkal bátorítóbb, hogy úgy számítjuk, 15 mezőn, összesen 470 millió boe tartalékkal kezdődik el a termelés 2013-ban. A Banff, a Gryphon és az Elgin is újra működni fog, bár a napi hozamuk 1,2 millió boéval csökken a korábbihoz képest, 1,4 millió boéra”, áll az Oil & Gas UK honlapján. Az Egyesült Királyság vezető olaj- és gázipari kereskedelmi szervezete úgy látja, hogy 2013-ban összességében hasonló mértékű esés következik be a brit szénhidrogén-termelésben, annak ellenére, hogy az iparban jelentős beruházások mentek végbe a közelmúltban. A régebbi termelőhelyek hatékonysága ezzel együtt rohamosan csökken, amit az újítások nem képesek kompenzálni.

A korábbi becslések sokkal optimistábbak voltak, csak 2,5 százalékos esésről szóltak. Nagy-Britannia energia-portfóliója olaj- és földgázközpontú, ezért adnak okot aggodalomra a most publikált adatok. A brit energetikai és klímaváltozási minisztérium az ipar képviselőivel karöltve más dolgozik azon, hogy létrehozzon egy válságstábot az ügy megoldása érdekében.

A mélyvízi szén-hidrogénipar évente majdnem 40 milliárd fontot termel nagyjából 32 milliárd font értékű olaj és gáz felhozatalával. Nagy-Britannia még mindig a csökkenő teljesítménye ellenére is a harmadik legnagyobb gáztermelő és a második legnagyobb olajtermelő Európában.

Ajánlott tartalom

Ki és mire igényelheti az otthonfelújítási támogatást az államtól?

Már több mint húszezer család igényelte az otthonfelújítási támogatást, amelyet több mint 10 500 család már meg is kapott, a folyósított támogatások összege pedig meghaladta a 17 milliárd forintot.