Veszik a németek a Teslát, mint a cukrot

Éves összehasonlításban 157 százalékkal növelte 2017 első negyedévében németorzsági eladásait a Tesla.

A helyi gyártók általé urallt piacon az első három csendesebb év után kezdett felpörögni Tesla, és az idei év első három hónapjában igazán látványos növekedést mutat. A számok azért is izgalmasak, mert a fellendülsét az X Modelltől várták a paicon, ehhez képest az S Modell hozta a növekedést. Számszerűen 2017 első negyedévében 1023 Tesla-t adtak el Németországban, ebből 675 volt S szedán, és 348 X Modell. Összehasonlításként, az előző év azonos idószakában összesen 396 Tesla-t adtak el a német piacon, mind S Modell volt. Elemzők megjegyzik, hogy a német kormány 4000 eurós támogatást biztosít az elektromos autók vásárlóinak, ami általában segíti az elektromosautó-gyártókat, a Teslát viszont nem annyira. A támogatásnak ugyanis a feltétele, hogy az adott modell indulóára 60 ezer euró alatt legyen, ezt a kaliforniai gyártónak csak bizonyos alapmodelljei tudják teljesíteni. A német kormány 2019-ig 300 ezer elektromos autó forgalomba álíltásával számol a támogatási rendszernek is öszönöhetően, amihez igen intenzív töltőállomás hálóaztfejelsztés párosul, írja az energiainfo.hu.

Ajánlott tartalom

Az elektromos autózás felgyorsítását elősegítő akciótervről tárgyaltak

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter áprilisi berlini látogatásának folytatásaként Bajorországba utazott és újra találkozott a német autóipar vezető szereplőivel. A tárcavezető és a Nemzetgazdasági Minisztérium delegációja hétfőn és kedden tárgyalásokat folytatott Gernot Döllnerrel, az Audi vezérigazgatójával, Frank Weberrel, a BMW igazgatósági tagjával, valamint Eckart von Klaedennel, a Mercedes alelnökével - tájékoztatta az MTI-t a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden.