Dinoszauruszok, repülőhüllők, kerek őshalak maradványai kerültek elő az idei ásatási szezonban a 85 millió éves iharkúti lelőhelyről, amelyet Ősi Attila paleontológus fedezett fel 2000-ben.

Videó: dinókat és őshalakat találtak hazánkban

Dinoszauruszok, repülőhüllők, kerek őshalak maradványai kerültek elő az idei ásatási szezonban a 85 millió éves iharkúti lelőhelyről, amelyet Ősi Attila paleontológus fedezett fel 2000-ben.

Ősi Attila az idei leletek közül a Rhabdodontida dinoszauruszok fosszíliáira hívta fel a figyelmet. A kizárólag Európából ismert dinoszauruszcsoport tagjai a hátsó lábaikon járó növényevők voltak, amelyeket fogkoronáikon látható függőleges irányú barázdák tették jellegzetessé. “A bakonyi dinoszauruszok a Rhabdodontida család legkorábbi ismert képviselői, 85 millió évesek. Több olyan csontja is előkerült idén, amelyet még nem ismertünk, vagy ha ismertük, nem voltak ilyen jó állapotban. Találtunk egy nagyon szép felkarcsontot, ami azért fontos, mert belőle következtetni lehet egyebek között az állat testméretére. A lelet alátámasztja azt a feltételezést, hogy ez a dinoszaurusz legfeljebb 2-2,5 méteres lehetett, míg Európa más vidékein előkerült rokonaik elérték a 3-4 vagy akár 5 méteres testhosszt is” – magyarázta Ősi Attila.

 
Nem lehet tudni, hogy egy eddig ismeretlen fajról van-e szó, és hogy esetükben az úgynevezett szigeteffektus érvényesült-e. Izoláltan, egy szigeten hosszú időn át elzártan létező fauna esetében nagyon gyakori az óriásnövés a kisebb állatoknál vagy a törpenövés a nagyobb állatoknál. “Összehasonlító csontszövettani vizsgálatokat is akarunk végezni erdélyi, ausztriai, franciaországi leletekkel egybevetve, hogy eldönthessük a kérdést” – tette hozzá a paleontológus. A magyar páncélos dinoszaurusz, a 4,5 méteres Hungarosaurus tormai fiatal egyedeinek koponyacsont-darabjait is megtalálták. Jóval kisebbek a csontok, mint a korábban találtak, ezek valószínűleg egy vagy több kölyöktől származnak. A leletek azért fontosak, mert általuk sok mindent megtudhatunk e faj egyedfejlődéséről.

 

Édes és sós vizeken
Ősi Attila kitért az Azhdarchidae-családba sorolt repülő hüllőre is, amelynek egyebek között végtagcsontjait és csigolyáit tárták fel. A töredékes vállöv és a vele ízesülő felkarcsont-töredékről még nem tudják, hogy ugyanazon egyedtől származnak-e. A csontokat pirit töltötte ki, és a folyamat nagyon gyorsan lezajlott, így a csontok a később lerakódott kőzetrétegek terhelése alatt nem nyomódtak össze. Az idei ásatási szezonban a ma élő korallcsipegető halakhoz hasonlatos Pycnodontiformes újabb fosszíliáit, állkapcsait, fogait találták meg. Testük kör alakú, oldalról lapított volt, és akár az egy métert is elérték. Szájuk a test hossztengelyéhez képest ferde, lefelé irányuló.

 

Állkapcsaikban több sorban sorakoztak az igen masszív, sima vagy díszített, leginkább a babszemekhez hasonlatos fogak, amelyekkel könnyűszerrel összeroppantották a csigákat, kagylókat. Az iharkúti leletek különlegessége, hogy bizonyítottan édesvízi rétegekből kerültek elő, szemben a csoport legtöbb tagjával, amelyek tengeriek voltak.
“Valószínűleg felúszhattak a folyón táplálkozni, esetleg ívni, vagy huzamosabb időt is tölthettek az édesvizekben” – vélekedett Ősi Attila, hozzátéve, hogy az iharkúti Pycnodontiformes halhoz hasonlatosan édesvízi volt a mai Bakonyban területén élt moszaszaurusz is, amely egyébként a kréta kori tengerek egyik csúcsragadozója volt. Az idei feltárások során találtak növénymaradványokat – magvakat, levéllenyomatokat – és egy olyan fatörzset, amely megőrizte eredeti, hengeres alakját. Rengeteg borostyánt is összegyűjtöttek, amelyek vizsgálatával a korabeli rovar- és növényvilág ismerhető meg.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.