Vihar – Több megyében ismét riasztás van érvényben

A várható heves zivatarok miatt több megyében ismét első-, illetve másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre.

Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Békés megyében másod-, míg Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megyében, továbbá több nógrádi kistérségben elsőfokú riasztás lépett életbe, ezeken a területeken egy-három órán belül heves zivatarok kialakulására lehet számítani. Az egész napra vonatkozó tájékoztatás szerint Győr-Moson-Sopron és Vas megye kivételével – nyolc megyében másod-, kilenc megyében pedig elsőfokú figyelmeztetést adott ki a szolgálat. Narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van érvényben Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Tolna, Baranya és Somogy megyében. Ezeken a területeken a heves zivatarok során viharos, az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladó széllökésekre, jégesőre, felhőszakadásra is számítani lehet.

A meteorológiai szolgálat a honlapján azt írta: hétfőn a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 21-26 Celsius fok között, északnyugaton 20 fok alatt, délkeleten 26 fok felett valószínű. Késő estére 16-23 fok közé hűl le a levegő. Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: vasárnap az időjárással összefüggésben országszerte 35 eseményhez kellett kivonulniuk. Leginkább kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz, illetve épületekben keletkezett károkhoz riasztották őket. Személyi sérülés egyik esetnél sem történt. A katasztrófavédelem továbbra is figyelemmel kíséri a meteorológiai riasztásokat, s amennyiben valahol szükségessé válik, megerősítik a szolgálatot – tette hozzá a szóvivő.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.