Egy cég 23,2 millió forint állami támogatást kapott három, napenergiával működő kukaprés prototípusának elkészítésére.

Visszavették a napenergiás állami támogatást

Egy cég 23,2 millió forint állami támogatást kapott három, napenergiával működő kukaprés prototípusának elkészítésére.

Ellenőrzéskor nem tudta bemutatni a kukapréseket, így vissza kellett volna fizetnie a támogatást. Ehelyett perre ment, veszített. A Bírósági Határozatok Gyűjteményében megjelent jogeset még 2010-ben kezdődött. A szóban forgó cég ekkor jutott hozzá a kukaprések prototípusának előállításához szükséges támogatáshoz. Az ellenőrző szervezet a projekt lezárásától számított öt éven belül bármikor ellenőrizhette a teljesítést. Ezt meg is tette 2002 nyarán, miután előzőleg értesítette a céget. A támogatott cég ekkor nem tudta bemutatni az üzemképes prototípusokat, így szerződésszegést követett el, amely miatt vissza járt az állami támogatás.

Perre mentek

A cég visszafizetés helyett perre ment, azzal az érvvel, hogy a szerződés szerinti dokumentációt leadta, azok elfogadásra kerültek. A prototípust elkészítette, azt pedig az ellenőrzésről szóló értesítés nem tartalmazta, hogy a prototípusokat be kell mutatni, illetőleg azoknak működőképes állapotban kell lenniük.

Kamatostul fizethetnek

A támogatott cég első- és másodfokon is elveszítette a pert a bíróság előtt, vagyis vissza kellet fizetnie a 23,2 millió forintot, miután a berendezéseket összeszerelt és működőképes állapotban bemutatni nem tudta. A támogató szervezet ezért jogszerűen állt el a szerződéstől, aminek következtében a cég a támogatási összeg és annak kamatai visszafizetésére köteles – állt az indoklásban. A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Mutatjuk a gazdaságos napelemes rendszert, 500 ezerért árulják!

A Zendure 500 ezer forintért árulja a napelemes rendszerét, amely az erkélyre telepíthető.