Vita a napelemgyártás körül

A kínai vállalatok piaci versenyképességét korlátozó kormányzati politikát, támogatást sejt a kínai kereskedelmi minisztérium a megújuló energia ágazatban, az Egyesült Államokban, s ezért vizsgálatot indít.

A minisztérium hat – szél- nap- és vízenergiát érintő – megújuló energia programot kíván megvizsgálni Washington, Massachusets, Ohio, New Jersey és California államban – tájékoztatott a tárca a honlapján közzétett közleményben. A vizsgálat kezdeményezői között kínai kamarák és más szakmai érdekvédelmi szervezetek vannak, amelyek azt állítják, hogy az Egyesült Államok kormányzati politikája kedvezményekkel támogatja a megújuló energia szektort, amivel kereskedelmi akadályt képez, s megsérti a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályait. Lényegében pedig: “akadályozza, korlátozza a kínai megújuló energia szektor fejlődését”. Az érintettek azt kérik, hogy az illetékesek járjanak el a negatív hatások megszüntetése, a méltányos kereskedelmi környezet megteremtése érdekében – áll a közleményben. A vizsgálat befejezésének határideje 2012. május 25., de indokolt esetben három hónappal meghosszabbítható. A kínai döntésre azt követően került sor, hogy az Egyesült Államok bejelentette, hogy azonos célból vizsgálat tárgyává teszi a kínai gyártású napelemeket. Erre mintegy válaszul a kínai szakmai szövetség felvetette, hogy antidömping és támogatási eljárást kér az elemgyártáshoz szükséges poliszilícium Amerikából származó importjára. A kínai napelemek importja az Egyesült Államokban 2010-ben – az egy évvel korábbi 640 millió dollárról – 1,5 milliárd dollárra nőtt.

Ajánlott tartalom

Az elmúlt időszakban az atomenergia folyamatos fejlődésen esett át

Nemzetközi előrejelzések is azt mutatják, hogy az atomenergetika reneszánsza következik, és ebben a folyamatban a Roszatom fontos szerepet vállal, technológiájával biztosítja a bővülés feltételeit - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján.