Víz alá kerülhet New York

Az évszázad végére kétszerese lehet a tengerszint emelkedése annak, amit az ENSZ klimatológiai szervezete eddig becsült. Hullámok alá kerülhet Boston, Hongkong, Sydney, Velence, New York, London és Sanghaj.

2013-ban arról szólt az ENSZ égisze alatt működő IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) hivatalos állásfoglalása, hogy 52-90 centiméter közötti lesz a tengerszint-emelkedés 2100-ra. Ehhez azonban további 90 centiméteres emelkedés adódhat, ha a Déli-sark jégtakarója elolvad – amire nagy az esély. Ezt hangoztatja két amerikai tudós, Robert DeConto (University of Massachusetts) és David Pollard (Pennsylvania State University), akik a Nature folyóiratban publikálták tanulmányukat.

Szerintük az a legvalószínűbb, hogy a növekedés 1,5 méteren tetőzik. Ez azt jelenti, hogy a part menti szakaszokon alacsonyan fekvő városoknak minden valószínűség szerint befellegzett – vagy inkább behullámzott. A két szakember számításai szerint a következő nagyvárosok kerülhetnek víz alá: Velence, Hongkong, Sydney, Sanghaj, New York, London és Boston. Ha jóslatuk beigazolódik, Bostonban például 1,5 méterrel emelkedhet a tenger szintje – közölte a tanulmány alapján a Reuters.

2100-ra csak Amerikában 13,1 millió ember válhat hontalanná, illetve kényszerülhet lakóhelye elhagyására, ha a súlyosabb forgatókönyv, az 1,8 méteres tengerszint-emelkedés valósul meg. Várhatóan közel 6,06 millió floridai lakosnak kell majd otthagynia vízzel elárasztott, lakhatatlanná váló otthonát. Floridában nemcsak sok az óceánparti, alacsonyan fekvő település, de ezek sűrűn lakott területek is. Kaliforniában egymillió lehet az érintettek száma, New Yorkban 0,9 millió.

A világ más részein viszont éppen a hőség és szárazság miatt válik majd lakhatatlanná a környezet.

Az USA tagállamaiban a következő megyékben fordulhat elő az, hogy a lakosság több mint 80(!)%-át ki kell telepíteni: Monroe County (Florida), Florida Keys, Hyde County (Észak-Karolina), Tyrrell County (Észak-Karolina). Ha csak 0,9 méteres emelkedés történik, akkor 4,2 millió amerikai polgár kerül veszélybe. A tudósok figyelembe vették a várható népességnövekedési trendeket és ezeket bekalkulálva dolgozták ki becsléseiket.

Mintegy 125 000 éve köszöntött be egy felmelegedési időszak, amikor jelentősen megolvadt a Déli-sarkkör jégtakarója, s az akkori tengerszint-emelkedés nyomait alapul véve valószínűsíthető, hogy a sarkköri jégsapka elolvadása 64-114 centimétert dobhat a tengerszinten az évszázad végére.

1900 óta 20 centiméterrel emelkedtek a tengerek, állítja az ENSZ.

2500-ra a jégtakarók további olvadása 13-15 méterrel növelheti a tengerszintet.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.