Víz alatti hotelt terveznek Dubaiba

Ami a legőrültebb építészeti terveket illeti, Dubai továbbra is hű marad önmagához: a legújabb napvilágot látott koncepció egy korongformákból összeállított, leginkább a Jetson-család rajzfilmbéli otthonára emlékeztető tengeri hotel, amelynek lakói felül- és alulnézetben is élvezhetik az Öböl látványát.

Bár az elképzelés még jelentős finomításra szorul, megvalósulása mégis esélyes lehet, ugyanis az érdekelt felek aláírták az ezzel kapcsolatos előzetes megállapodást, írja a hg.hu. Érdekesség, hogy a terveket egy lengyel cég, a Deep Ocean Technologies (DOT) jegyzi, amely a hajóépítő Drydocks World céggel lépett szövetségre. A Water Discus Hotel névre keresztelt építményben 21 kétszemélyes, üvegfalú szobát alakítanának ki, ezek mellett búvárközpont is épülne a szükséges dekompressziós kamrákkal, továbbá egy luxus spa, tetőkert és terasz is. Az épület alapvetően két nagyobb (egy vízfelszín alatti és egy víz feletti) korongból állna, továbbá a hozzájuk kapcsolt kisebb egységekből. A korongokat a „lábakba” helyezett liftek és lépcső kapcsolná össze.

dubai

A cég egyébként sorozatgyártásra szánja az alkotóelemeket, amelyeket mindig a környezet adottságaihoz lehet igazítani. Az ötletgazdák akár egy teljes üdülőfalut is szívesen felépítenének a lábakra erősített lepényformákból, és terveik szerint idővel egész hotellánc épül majd ezzel a technológiával a térségben. A legfelső korongra helikopterleszálló is telepíthető, az üzleti úton lévő vendégeknek pedig természetesen internet- és műholdas kapcsolat is rendelkezésére állna. A felső egység a tervezők szerint olyan magasságban épül majd, amely kívül esik a cunami veszélyzónáján, míg az alsó vészhelyzet esetén képes a felszínre emelkedni. A Water Discus Hotel új lehetőségek előtt nyit utat a szállodaiparban” – véli Bogdan Gutkowski, a DOT-ot képviselő svájci BIG InvestConsult AG elnöke.

dubai

„Emellett azonban a megoldás újat mutathat a tenger melléki országok lakásépítési szektorának, és egyedi ötlet a turizmus területén is. Mindezeken felül a létesítmény központjává válhat az Egyesült Arab Emirátusok tengeri környezetvédelmi programjának is.” A Water Discus Hotel már nem indulhat az első víz alatti szálloda címéért; megelőzte a Maldív-szigeteken épült Rangali Islands Resort, ahol víz alatti kupola alatt kialakított lakosztály áll a vendégek rendelkezésére.

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.