Vízerőmű épült a Rábán

Három évtizede az első új vízerőmű készült el Magyarországon a Rábán, a nicki duzzasztó mellett. Az erőművet egy éves próbaüzeme után adták át csütörtökön.

A környezetbarát, megújuló energiát hasznosító vízerőmű 4 ezer háztartás éves áramigényét fedezi, miközben több száz tonna légszennyező anyagtól kíméli meg a környezetet – mondta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter az avatóünnepségen.

A beruházás értéke 2,1 milliárd forint, amely a Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) keretében 317,5 millió forint uniós és állami támogatás mellett valósult meg.

Szabó Imre kiemelte: a beruházás jelentőségét növeli, hogy az erőművel együtt az uniós előírásoknak megfelelően megépült egy hallépcső is, ami biztosítja a halak szabad vándorlását a folyó felső és alsó szakasza között, a duzzasztón ugyanis eddig nem tudtak átjárni a halak.

A vízerőmű építésére és üzemeltetésére kiírt pályázaton a Kenyeri Vízerőmű Kft. kapott megbízást. Az építés 2007-ben kezdődött meg és több mint egy évig tartott. A projekt keretében két egyforma, egyenként 771 kWh névleges kapacitású vízszintes tengelyű turbinát helyeztek, a kiserőmű gyakorlatilag emberi irányítás nélkül üzemel és évente átlagosan 9 millió kWh áramot termel.

A megújuló energiát hasznosító kisvízerőműnek köszönhetően a vízenergia hasznosításával évente 13 ezer tonna szén vagy fűtőolaj felhasználása váltható ki, jóvoltából 216 tonna kéndioxiddal, 9.500 tonna széndioxiddal 5,5 tonna szénmonoxiddal és 8 ezer tonna porral kevesebb káros anyag kerül a levegőbe.

A Vas megye és Győr-Moson-Sopron megye határán megvalósított projekt a szakemberek szerint mintaértékű lehet, hiszen éppen azt támasztja alá, hogy a meglévő duzzasztóművek mellé, amelyek az érintett térségek ökológiai vízpótlását is hivatottak biztosítani, a természet károsítása nélkül építhető áramtermelésre szolgáló vízerőmű.

A Rábán Nick térségében már 1932-ben megépült a duzzasztómű, amit az 1990-ben újítottak fel. Már ekkor felmerült egy kisebb vízerőmű megépítésének a gondolata, de a szükséges anyagi forrást csak az uniós csatlakozás után sikerült előteremteni.

Ajánlott tartalom

Szlovénia projektet indít az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség növelésére

Szlovénia csaknem 27 millió euró értékű, hét éves időszakra szóló projektet indít az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség növelésére - közölte a szlovén környezetvédelmi minisztérium.