Vizet osztanak a nagyobb vasútállomásokon

Vizet osztanak a rendkívüli meleg miatt a nagyobb vasútállomásokon az utasoknak kedd délelőttől, a szakemberek folyamatosan ellenőrzik a sínek hőmérsékletét, és ha valahol eléri a kritikus szintet, fokozott pályafelügyeletet vezetnek be – közölte a a MÁV Zrt. hétfőn az MTI-vel.

A vasúttársaság közleménye szerint a rendkívüli meleg miatt a budapesti pályaudvarokon és nyolc nagyobb vidéki állomáson vizet osztanak az utasoknak. Először Budapesten a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvaron lehet majd átvenni a vizet, majd fokozatosan bekapcsolódik a miskolci, a szegedi, a szombathelyi, a debreceni, a pécsi, a szolnoki, a nagykanizsai és a nyíregyházi állomás. Valamennyi helyszínen a legforróbb órákban, a rendelkezésre álló készlet erejéig lehet hozzájutni a vízhez – írta a MÁV, de ezzel együtt utasaiktól azt kéri, hogy mindenképpen elegendő ivóvízzel, folyadékkal szálljanak fel a vonatra. 

Magas sínhőmérsékletnél – 50-60 Celsius-fok között – a vasúti pálya deformálódhat, ezért a szakemberek folyamatosan ellenőrzik a kritikus pontokat, és ha 45 Celsius-fokos vagy nagyobb sínhőmérsékletet mérnek, fokozott pályafelügyeletet vezetnek be. A nagy meleg hatására a felsővezetékek megnyúlnak, így felsővezeték-szakadás, áramszedőtörés, -sérülés fordulhat elő. Ezért a pálya- és felsővezeték-hálózatot karbantartó ügyeletesek is folyamatosan készen állnak arra, hogy kijavítsák a hibákat – emelték ki. A vasúttársaság az erős napsugárzásnak kitett dolgozóknak megfelelő védőfelszerelést, korlátlan mennyiségű ásványvizet, és óránként 10-15 perc pihenőidőt biztosít, rendkívüli helyzet esetén pedig az átlagostól eltérő munkaszervezési intézkedések léphetnek életbe.

A tartós kánikula miatt a hétfő déltől csütörtök estig tartó időszakra másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos. A napi középhőmérséklet legalább három napon keresztül az ország jelentős részén 25 Celsius-fok felett lesz. A legfrissebb előrejelzések szerint keddtől egyes területeken a napi középhőmérséklet már tartósan 27 fok felett is lehet, csütörtök éjjel azonban várhatóan eléri az országot egy hidegfront, amely több fokkal mérsékelheti a meleget. Az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre kilenc megyére – Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom és Pest -, valamint a fővárosra piros, vagyis harmadfokú figyelmeztetést adott ki. E szerint ezeken a területeken a napi középhőmérséklet tartósan 27 Celsius-fok felett alakulhat. A többi megyére másodfokú figyelmeztetést rendeltek el.

Ajánlott tartalom

A mérések szerint növekszik a mikroműanyagok mennyisége a Tiszában

A Szegedi Tudományegyetem harmadik éve folyó kutatásai szerint növekszik a mikroműanyagok mennyisége a Tiszában, a szennyezés elsősorban kommunális eredetű - közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-vel.