Vulkáni hővel világítanák ki Kenyát

Az Olkaria erőmű a Kenyai Áramtermelő Vállalat, (Kengen), Japán, és más nemzetközi partnerek közös projektje, amely lassan kezd termőre fordulni.

– Már érzékeljük az együtmműködés hatásait olyan értelemben, hogy csökken az energia ára, és ez segít megőrizni a környezetet, segít a térség élővilágának védelmében – mondta a Kengen geotermikus fejlesztésekért felelős igazgatója, Abel Rotich. – Éppen most fejeztük be az Olkaria 4. projektet, ez a kétszáznyolcvan megawatt energia olajjal működő erőműveket vált ki, és harminc százalékkal csökkentette az áram fogyasztói árát. Harminc százalékos árcsökkenés óriási dolog a fogyasztóknak.

Az Olkaria projektnek két fő célja van: az energiatermelés és a környezet megőrzése. Négy erőmű épült a Hell’s Gate nemzeti park szívében, amely számos ritka állatfaj élőhelye.

A teljes létesítmény energiatermelő kapacitása 514 megawatt, kenyai mérnökök működtetik, akiket a feladatra az erőművek építése közben képeztek ki.

– Az első évben a dolgozóink teljes munkaidős képzésben részesültek a Japán Nemzetközi Együttműködési Ügynökségnek köszönhetően – mondta el Rotich. – Így a szoftveres műveleteket és a kétkezi munkákat is kenyai szakemberek végzik.

Kenyában nem csak az energiaszektorban okoz kihívást a specializált munkaerő képzése. Japán éppen ezért egyre több területen működuik együtt Kenyával. A nairobi japán követségen erről kérdeztük a szigetállami diplomatákat.

– Azonosítottuk a lehetséges együttműködési területeket, ide tartozik az oktatás, az egészségügy, a gazdasági növekedéshez szükséges infrastruktúra, energetika, béke- és biztonságpolitika – mondta el Mikio Mori, helyettes misszióvezető. – Éppen ezért gondoltuk úgy, hogy Kenya jó helyszín lehet az általunk szervezett afrikai fejlesztési konferencia számára.

A Tokió Nemzetközi Konferencia az Afrikai Fejlesztésről (TIDAC) segítségével Japán igyekszik ösztönözni a fejlesztéseket a fekete kontinensen. A két kulcsterület az oktatás és a közösségfejlesztés.

Az Olkaria-projektben a konkrét vason túl nagy hangsúlyt fektetnek a helyi törzsi közösségek fejlesztésére is.

Maszai Mara korábbi lakhelyén áll ma az Olkaria négyes erőmű. Az átköltözés során új lakóhelyet kapott, de a Kengen iskolát is épített a közösségnek. A korábbi iskolában nyolcvannégy diák volt, a mostaniba kétszáz gyerek jár, háromtól tizenhat évesig. Az előző iskolában nem volt áram sem, ez is megoldódott.

2030-ig a kenyai kormány szeretné elérni, hogy a lakosok hetven százalékánál legyen villany. A hamarosan munkába álló Olkaria ötös erőmű is ezt az ambíciózus célt szolgálja majd.

Ajánlott tartalom

Az új lakcímbejelentések után is igényelhető támogatás az energetikai otthonfelújítási programban

Az új lakcímbejelentések után is igényelhető támogatás az energetikai otthonfelújítási programban - közölte az Energiaügyi Minisztérium az MTI-vel.