Vulkánkitörés – Az első becsléseknél csekélyebbek a német gazdasági károk

Bár az ezzel kapcsolatos felmérések még tartanak, csütörtöki összegzések szerint a légi közlekedés korlátozása okozta gazdasági károk Németországban csekélyebbek az első becsléseknél.

A német iparkamara a hét elején még arról beszélt, hogy a légtár zárlata következtében a vállalatok veszteségei napi 1 milliárd euróra rúghatnak, a csütörtöki értékelések már nem erősítették meg ezeket az  előrejelzéseket. Sőt a német nagy- és külkereskedelmi szövetség nyilatkozatban óvott a zárlat gazdasági kihatásainak dramatizálásától, hangoztatva, hogy az áruszállítás töredéke történik csak légi úton. A szövetség ezzel összefüggésben mindössze 2-3 százalékot említett, miközben a kamara korábban 35-40 százalékról beszélt.

Mindennek ellenére a korlátozások konkrét érintettjei elsősorban az autógyárak és beszállítóik. Az autógyárak közül a BMW-nél, az Opelnél és a Daimlernél voltak termelési kiesések bizonyos alkatrészek beérkezésének elmaradása miatt.  A BMW müncheni, dingolfingi és regensburgi üzeme szerdán emiatt teljesen leállt, de termelési korlátozásokra került sor csütörtökön is. Egyes műszakok estek ki a Daimler sindelfingeni üzemében, mint ahogy az Opel rüsselsheimi gyárában is. Az alkatrész-hiány főként az elektronikai alkatrészekre vonatkozott. A veszteségek mértéke nem ismert, de mind a három autógyár közölte, hogy azokat rendkívüli hétvégi műszakokkal igyekeznek pótolni.
A beszállítók közül a Bosch volt a fő érintett. A cég négy félvezetőket gyártó üzemében szerdán és csütörtökön volt termeléskiesés.

Miközben a fő vesztesek a légitársaságok, mindenekelőtt a Lufthansa és az Air Berlin voltak, fő nyertessé a német vasút vált. A Deutsche Bahn forgalma az elmúlt napokban több mint 30 százalékkal növekedett, és hasonló mértékben nőt a távolsági autóbuszokat közlekedtető vállalatok forgalma is. Szerte az országban jelentős mértékben lendült fel a személygépkocsik  bérbe adásával foglalkozó vállalatok tevékenysége is.
Ami a lakosság ellátását illeti, különösebb fennakadás nem volt. Hírek szerint egyes áruházláncok  élelmiszer-részlegének pultjain átmenetileg kevesebb volt az úgynevezett egzotikus áru – így például a külföldről érkező halféleségek, továbbá  a trópusi gyümölcsök készlete – ez azonban semmi fajta megrázkódtatást nem okozott.

Ajánlott tartalom

Grenoble vette át az Európa zöld fővárosa címet

A franciaországi Grenoble vette át egy évre az Európa zöld fővárosa címet a finnországi Lahtitól - közölte az Európai Bizottság hétfőn.