Vulkánkitörés – Nem csillapodik az izlandi vulkán aktivitása a közeljövőben

Nem fog megnyugodni a közeljövőben az Eyjafjöll izlandi vulkán, amely hétfőn újabb zavarokat okozott az európai légiközlekedésben – közölték izlandi geológusok.

A több mint egy hónapja aktív tűzhányó eddig is hatalmas mennyiségű hamut lövellt a levegőbe. Az Eyjafjöll “kitörése óta mintegy 250 millió köbméter tefrát (szilárd törmelékanyagot) bocsátott a légkörbe” – mondta Magnus Tumi Gudmundsson izlandi geofizikus.
A vulkán, amely április 14-én tört ki először, háromszor lövellt nagyobb mennyiségű hamut a levegőbe: működésének első négy napján, május 5-én és 6-án, valamint múlt pénteken.
Björn Oddsson izlandi vulkanológus vasárnap elmondta, hogy fokozódott az Eyjafjöll aktivitása, és a hamufelhő elérte a 8 ezer méteres magasságot, azaz kétezer méterrel magasabbra került annál, ahol az előző napokban elhelyezkedett.

Gudmundsson szerint nem lehet megmondani, mikor fejeződik be a vulkán tevékenysége. A szeizmikus aktivitás észlelhető a tűzhányót takaró Eyjafjallajökull gleccser alatt, ami azt jelenti, hogy a magma továbbra is felfele áramlik. “Nagy kitörésről van szó, a legnagyobbra a Katla 1918-as kitörése óta” – folytatta Gudmundsson.
Hétfőn az Egyesült Királyság, Hollandia és Belgium légterét is elérte az Izland felől érkező hamufelhő, aminek következtében mintegy ezer járatot töröltek.

Izlandon hétfőn reggel az országon belül közlekedő repülők menetrendje felborult, a nemzetközi járatok esetében pedig késést jeleztek a légügyi hatóságok. “A belföldi járatokat fogadó reykjavíki repülőtér bezárt, de az akureyri és az egilsstadiri még működik” – mondta Hjoerdis Gundmundsdóttir, az Isavia izlandi légiforgalmi hatóság szóvivője. “A keflaviki nemzetközi repülőtér jelenleg működik, de várható, hogy később a nap folyamán bezár majd, mivel a hamufelhő észak felé mozog” – pontosított Gundmundsdóttir.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.