Windowsból irányíthatjuk a villánykörtét

Elsőként a Google tört be a nappaliba a központi fűtéshez vezérlőket gyártó Nest felvásárlásával, és most a Microsoft is ugyanezt teszi.

Igaz, nem felvásárlással, hanem csak egy partneri szerződéssel: június 1-től megjelennek a Microsoft márkaboltjaiban az Insteon népszerű eszközei, számos egyedi funkcióval, amelyek csak Windows Phone 8 okostelefonokon és Windows 8.1-es tableteken, laptopokon lesznek elérhetők.

Az Insteon gyárt távirányítható led villanykörtéket, kapcsolókat, központi vezérlőket, szenzorokat és kamerákat, összesen több mint kétszáz terméket, amik csomagban is kaphatók. Ezeket mind lehet okostelefonról vagy más eszközről irányítani.

A Windowson olyan extrák lesznek, mint az élő csempeként főmenübe tűzhető ikonok, melyeknek hála a telefonra pillantva azonnal látjuk, hogy égve felejtettük-e a villanyt a klotyóban. Emellett lesz még vendégmód, amely a látogatóinknak és a gyermekeinknek korlátozott hozzáférést ad a rendszerhez. Ezek az újdonságok idővel Androidon és iOS-en is megjelennek majd, de az Insteon nem árulja el, hogy meddig tart a Microsoft előnye.

forrás: index.hu

Ajánlott tartalom

Napelemes kerti megoldások: hogyan válasszunk energiatakarékos dekorációt és kis vízjátékot a kertbe?

Egy kert akkor működik igazán jól, ha nemcsak szép, hanem okosan is használható. A növények, árnyékos pihenőrészek, kerti utak és világítás mellett egyre többen keresnek olyan dekorációs megoldásokat is, amelyek nem igényelnek bonyolult kiépítést, mégis látványosabbá, élhetőbbé teszik a kültéri teret. Ebbe a szemléletbe jól illenek a napelemes kerti kiegészítők: nem kell hozzájuk külön elektromos hálózatot vezetni, működésükhöz a napenergiát használják, és kisebb kertekben, teraszokon vagy kerti tavaknál is könnyen beilleszthetők.