WWF-vezér: „Nagy harcok várhatóak a Földön!”

„Az egyik legsúlyosabb probléma a klímaváltozás és a vízhiány kapcsán az, hogy rengeteg embernek kell majd elköltöznie, mert az otthonuk többé nem tudja ellátni őket” – ezt mondta az OzoneNetwork tévé Egyenlítő című műsorában Jim Leape, a WWF nemzetközi igazgatója. A Természetvédelmi Világalap vezetője szerint „csak rajtunk áll, hogy sikerül-e kivédeni a klímaváltozás káros hatásait”.

„A víz az élet alapja. Néhány földrajzi területen hosszú, száraz időszak várható, így ezek nem lesznek lakhatóak, és az emberek nem tudnak majd mezőgazdasági termelést sem folytatni!” – hívja fel a globális problémára a figyelmet Jim Leape, az OzoneNetwork tévé Egyenlítő című műsorában. A WWF nemzetközi igazgatója szerint ugyanis komoly változás előtt áll a bolygónk: „kétségtelenül olyan úton járunk, ami mindent megváltoztathat a Föld élővilága, különösen az emberiség számára”.  A Természetvédelmi Világalap vezetője úgy fogalmaz: „A mi társadalmunk korábban  egy nagyon stabil éghajlati állapotra épült. És most ezt veszélyeztetjük. Nagy harcok várhatóak. Az emberek, akiknek a mindennapi megélhetésükhöz kell a víz, harcolni fognak a farmerekkel, akiknek a mezőgazdasági termelés miatt van rá szükségük. Mindenképpen megoldást kell találnunk erre.”

A WWF nemzetközi igazgatója a Budapesti Víz Világtalálkozó kapcsán látogatott hazánkba. Azt mondja, ma már vízválság van a Földön: „Fontos, hogy észrevegyük, a víz nem a csapból jön, hanem az egészséges erdőkből, folyókból, lápokból származik, és ezeket meg kell óvnunk. Ahhoz, hogy sikert érjünk el ebben, szükség van a kormányok, a vállalatok, a magánszektor és a tudományos világ együttműködésére, hogy kitaláljuk a megoldásokat.” A WWF nemzetközi igazgatójával készült beszélgetést hétfőn este 11 órától, az ismétlést pedig kedden reggel 9 órától láthatják az OzoneNetwork tévé Egyenlítő című műsorában.

Az OzoneNetwork TV, Magyarország első ökocsatornája már csaknem 2 millió háztartásban nézhető.

Ajánlott tartalom

Elindult az állatvédelmi témahét

Kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett állatvédelmi témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott - tájékoztatta az állatvédelemért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.