Zöld befektetések: mi számít igazán zöldnek és hogyan gondoskodhatok a jövőmről?

Néhány éve már a klasszikus nyugdíjbiztosításokat is lekörözték a befektetési azaz eszköz alapú nyugdíjbiztosítások különféle típusai. Ezek népszerűsége mögött egyrészt a jóval nagyobb hozamérték és rugalmasság áll. Másrészről pedig a fiatalok számára olyan szisztémát követ, ami mögött üzleti lépések – pontosabban részvények – találhatóak. Ennek egy kategóriája a zöld befektetések köre. Mit is jelent azonban ez pontosan? 

Mi az eszközalapú nyugdíjbiztosítás? 

A klasszikus nyugdíj megtakarításokkal ellentétben, az eszközalapú kockázati befektetés jelentősen különbözik. Nagyjából olyan szempontok alapján működik, mint ha üzletemberként vagy magánszemélyként fektetnék be vele mondjuk részvényekbe vagy ingatlanba. Pontosan emiatt a fiatalok körében is népszerűbb, hiszen itt nem arról van hogy „öregségünkre legyen már valami”. Egy olyan komoly üzleti metódus részesei lehetünk vele, amely később jelentősen növelheti a bevételeinket. A nyugdíjbiztosítás szempontjából viszont ez a kockázati befektetés hosszú távú, és hozama a későbbi nyugdíjunkat gazdagítja. Vagyis a szerződés szerint nyugdíjkorhatár elérésekor kezdik meg számunkra a folyósítását. Azon kívül, hogy sokkal jobban megtérül a klasszikus alapnál, nagyobb eséllyel lehet több a hozam a vártnál.

Ezeket a biztosításokat leginkább a befektetés tárgyát érintő globális események befolyásolják, aminek hosszú évek óta központi témája a fenntarthatóság. A zöld befektetések emiatt stabilak és rendkívül nyereségesek. Ugyanis a globális trendek szerint kizárólag a fenntarthatóság az, ami minden vállalat számára cél lehet a közeljövőben. Az országok kormányai és a különféle egyezmények is pontosan ebbe az irányba terelik a vállalatokat. Vagyis ez a befektetési típus jelenleg a legstabilabb formának minősül. Erről a nyugdíjbiztosítási formáról tehát érdemes kicsit többet is tudni. Sokaknak segített már például a Nyugdíjbiztosítás.com weboldalon található részletes útmutató. Itt részletbemenően más öregségi biztosítási formákról is kapunk tájékoztatást.

Környezettudatosság, fenntarthatóság és társadalmi felelősség

A zöld befektetések olyan vállalatok részvényeit takarják, amik a társadalmi jóléten és a környezettudatosságon alapulnak. Ebből adódóan a zöld befektetés, más néven ESG lényege az olyan vállalatok részvényeivel való kereskedelem, akik kiemelten odafigyelnek a környezettudatosságra, a fenntarthatóságra és a humán jóléti fejlesztésekre. Ebből adódóan az ESG befektetések köre nem csak hasznos, hanem egyben egyfajta támogatásként is felfogható. Mi magunk is tehetünk a Föld és lakóinak jólétéért azzal, ha ilyen típusú nyugdíjbiztosítást kötünk. Az ESG-be való besorolást pontozzák, tehát még ezen belül is különféle besorolású vállalatokkal találkozhatunk. A besorolást többen végzik, köztük például az MSCI, amely különféle fenntarthatósági nézőpontok alapján rangsorolja a vállalatokat. Ezeket pedig rendkívül komolyan veszik. Olyan vállalatok nem is lehetnek ESG kompatibilisek, amelyek halálbüntetést végrehajtó országokban működnek.

A környezetszennyezéssel összefüggő cégek pedig akkor is kizártak, ha ők maguk egyébként törekednek a fenntarthatósága. Ebből adódóan többek között a kőolajjal vagy szénnel foglalkozó vállalatok nem kerülhetnek bele ebbe a kategóriába. Az ESG tehát maximálisan zöld besorolásnak számít, amely ellenőrzi a vállalatok viszonyait és helyzetét, méghozzá szigorú követelmények alapján. Itt sok esetben ismert vállalatokról beszélünk természetesen. ESG kategóriás például a Nike, az Apple is többek között. Sokan meglepődnének azonban, hogy az első helyen ilyen szempontból a Microsoft áll. Ezek a vállalatóriások évtizedek óta folyamatosan dolgoznak azon, hogy a legfenntarthatóbb módon állítsák elő termékeiket. Továbbá kiemelkedő a társadalmi és szociális szerepvállalásuk is. Az ESG pontosan ezeket veszi figyelembe, miközben azt is monitorozza, hogy például hosszútávon mennyire lesz az adott vállalat fenntarthatósági üzletpolitikája hatékony. Tehát a pár éves ütemtervek itt nem számítanak.

Befektetési lehetőségekből is több van, de nem mindig fenntartható

Az ESG rövidítés – Environmental, Social, Governance – környezeti, társadalmi és vállalatirányítási rendszerek fenntarthatóvá fejlesztését jelenti. Olyan vállalatok tartozhatnak ebbe a csoportba, amik már elértek bizonyos teljesítéseket. Vagyis minden esetben megbízható, validált cégek részvényeibe fektethetünk az ESG csoportból. Mivel többféle befektetési alap típus létezik, ezért kellett egy olyan külön kategória, ami ezt a gyümölcsöző eszközalapot összefoglalja. Más befektetések jellemzően olyan termékkategóriákba sorolhatóak, mint az ingatlan, vegyes vagy kifejezetten részvényalapúak többek között. Érthető módon mégis az ESG napjaink egyik leginkább keresett befektetési formája.

Zöld befektetés – a legjobb amit tehetünk

Végezetül érdemes beszélni kicsit még részletesebben az ESG alapú befektetések rendkívüli előnyeiről. Jelentősen más szellemiséget hordoz, mint egy klasszikus nyugdíjbiztosítás. Ráadásul sokkal jobban igazodik a modern generáció felfogásához is. A mai világban kiemelten fontossá vált a környezetvédelem és a szociális támogatás. A társadalmi összeomlást és a klímakatasztrófát csak így kerülhetjük el. Ezért idővel tulajdonképpen minden vállalatnak muszáj lesz átállni a fenntarthatóságra. Ennek a követelései egyébként is egyre jobban nyomás alá helyezik a vállalatokat. Mindemellett pedig a ma embere is szívesebben vásárol egy környezet- és társadalomtudatos cégtől. Pontosan ezen okok miatt a zöld befektetés jelenleg az egyik legstabilabb a piacon – még hosszútávon is. Az ilyen alapú nyugdíjbiztosításokkal úgy támogathatjuk a fenntarthatósági törekvéseket is, hogy mi is garantáltan jól járunk. Ha tehát fontos számunkra a környezetvédelem és az emberi jogok, feltétlen megéri ebbe fektetnünk. 

Tulajdonképpen a nyugdíjbiztosításunkkal támogatjuk az ő törekvéseiket – tehát anyagilag is hozzájárulunk a globális változásokhoz. Vagyis minél többen kötnek ESG alapú biztosítást, annál gyorsabban és hatékonyabban állhatnak át, és fejlődhetnek globálisan is a fenntarthatóság felé az ilyen cégek. Viszont ez nem csak ennyit jelent. Sok ESG nagyvállalat aktív szerepet vállal humanitárius és környezetvédelmi megmozdulásokban. Különféle ügyeket finanszíroznak, legyen szó a mélyszegénységben élők helyzetének javításáról, az óceánok megtisztításáról vagy épp különböző segélyszervezetek erősítésétől. Az ilyen típusú a befektetéssel közvetve ezeket a cselekedeteket is támogatjuk. A nagyvállalatok befektetésein keresztül részesei lehetünk azoknak a változásoknak, amelyek így hozzánk is visszajutnak.

A hozamból pedig gyümölcsöző nyugdíjas kort álmodhatunk magunknak. Ezért ez a fajta befektetési biztosítás a fiatalabbaknak is jóval vonzóbb lehet. Itt nem az öregedésen van a hangsúly, hanem a társadalmi felelősséget erősítő ügyek támogatásán. Tehát nem csupán saját időskori járadékainkról gondoskodunk vele, Földünkért is aktívan teszünk általa. Érdemes a témáról komolyabban is informálódnunk, hiszen egy nyugdíjbiztosítási tanácsadó részletbemenő magyarázatot adhat róla. Azonban már az előbbi összefoglalónkból is világosan kirajzolódik, hogy egy effektív biztosítási alapról van szó – amely nem csak számunkra, de a világ számára is előnyös választást jelent. Sajnálatos módon még a mai napig akadnak olyanok, akik a hagyományos nyugdíjbiztosítási alapon kívül mást hírből sem ismernek. Pedig a megfelelő információk hiányában nem hozhatunk objektív döntéseket a saját jövőnket illetően.

 

 

Kép: rawpixel.com

Partner cikk

Ajánlott tartalom

A Tisza forrásvidékén javít a hulladékhelyzeten a két hazai szervezet

Folyótisztítási és hulladékgazdálkodási programot indított a Tiszai PET Kupa és a Diageo alkoholos italgyártó és forgalmazó vállalata - közölték a CALL-Action program szervezői az MTI-vel szerdán.