Zöld dizájnban ragyog a Seat elektromos kupéja

Nem gyorsul fergetegesen, nem tesz meg egyetlen feltöltéssel szokatlanul nagy távolságokat, és nem férnek bele többen, mint a legtöbb villanyautóba. Akkor miért izgalmas a Seat elektromos hajtású kupéja?

A Seat nem csinált titkot abból, hogy IBE nevű tanulmányautójával a jövő városi autóját mutatja be, hiszen a legfeljebb 130 kilométeres hatótáv ehhez a használathoz illik. Erre utal az autó teljesítménye is: a 102 lóerős villanymotor 9,7 másodperc alatt gyorsítja százas tempóra a formás kis kupét, vagyis egyértelmű, hogy ezt az autót nem örömautózásra szánták. Sokkal inkább élvezetes városi közlekedésre, amit az is bizonyít, hogy a gyár külön kiemelte az IBE 3,6 másodperces gyorsulását 50-re, ami a sűrű, lüktető városi forgalomban biztosan jól jön majd a vezetőnek.

A tervezők szerint az IBE egyik kiemelkedő újdonsága, hogy formatervében messzemenően kiaknázták az elektromos hajtás nyújtotta lehetőségeket. Egy ilyen autóban ugyanis nincs formátlan, nagyméretű motorblokk és váltómű, nincs kipufogórendszer, vagyis egy csomó olyan szerkezettől megszabadul, amelyek sok helyet rabolnak. Ez pedig új távlatokat nyit a dizájnerek számára, akik éltek is az alkalommal, és olyan karosszériát rajzoltak, ami megvalósíthatatlan lenne, ha a motorházban belsőégésű erőforrás működne.
Ugyancsak a felszabadult helynek köszönhető, hogy a sportos kupéban négy utas is elfér, sőt a csomagtartó is elég nagy ahhoz, hogy elnyelje egy hétvégi bevásárlás összes szatyrát, vagy – a hátsó üléstámlák ledöntése után – a szabadidős sporteszközöket. Mindez azért is figyelemre méltó, mert az IBE 20 centivel rövidebb az Ibizánál. Az autó arányai a klasszikus sportkocsik építési módját idézik: az IBE meglepően széles (177 cm), ugyanakkor kifejezetten lapos, hiszen a tető mindössze 123 centiméter magasan húzódik.

S ha már a 21. század technológiájához nyúltak, a spanyol mérnökök más, modern trendeket is meghonosítottak az autóban. Ilyen például az IBE kapcsolata a vezető saját okostelefonjával; a tervezők számoltak azzal, hogy a mai telefonok már tökéletes használhatók navigációra, friss közlekedési információk letöltésére, sőt önálló zenei eszközként is. Ezért a telefon és az autó közt jól használható, vezeték nélküli kapcsolatot alakítottak ki, sőt azt is megoldották, hogy e kapcsolat ne egyirányú legyen; a vezető telefonjára maga az autó is számos adatot küld, így az IBE tulajdonosa bármikor ellenőrizheti a jármű egyes rendszereit, az akkumulátor töltöttségi fokát vagy a még megtehető távolságot.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.