Zöld irodaházat épít a belga Atenor a Váci úton

A belga Atenor Group 50 milliárd forint beruházással 85 ezer négyzetméter A-kategóriás iroda építését kezdi meg még az idén a budapesti Váci úton – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Stéphan Sonneville vezérigazgató.

A saját finanszírozásban megvalósuló beruházás első üteme 16 ezer négyzetméter irodával 2012 őszére készül el. A Váci Greens nevű épületegyüttes megújuló energiát használ a működéséhez – tette hozzá a vezérigazgató.
Az induló bérleti díj 13-15 euró közé esik havonta és négyzetméterenként – mondta Borbély Zoltán projekt igazgató. Az építés a föld- és napenergia hasznosítása miatt drágább lesz a hagyományosnál, de ez megtérül az üzemeltetési költségnél – folytatta az igazgató. Arra nem tudott válaszolni, hogy valójában mennyi lesz az üzemeltetési díj, azt majd a bérlőkkel folytatott tárgyaláson döntik el. A hagyományos A-kategóriás irodák üzemeltetési költsége fajlagosan 3,5-5 euró közé esik.

A fejlesztőt és a projektet bemutató tájékoztatón felszólalt Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. Kiemelte, hogy egy külföldi társaság nem kezdene beruházni Magyarországon, ha nem érezné magát biztonságban. Tóth József ,a XIII. kerület polgármestere azért fejezte ki örömét a fejlesztés miatt, mivel a válság óta ez az első jelentős fejlesztés a kerületben. Azt megelőzően volt olyan év, hogy 2 ezer lakást és 100 ezer négyzetméter irodát adtak át a fejlesztők Angyalföldön.
Az Atenor Group a brüsszeli tőzsdén jegyzett társaság. A részvényei összértéke 200 millió euró. A múlt évet 7,32 millió eurós üzleti eredménnyel zárta. Brüsszel és Luxemburg után előbb Bukarestben kezdett ingatlanfejlesztésbe, most jutott el Budapestre.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.