Zöld oktatóbázis a jászberényi állatkertben

Természet- és környezetvédelmi oktatóbázis épül a jászberényi állat- és növénykertben; megvalósításához az állatkertet fenntartó alapítvány az Észak-Alföldi Operatív Program pályázatán 29,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert 10 százalékos önerő biztosítása mellett – közölte a jászsági zoo igazgatóhelyettese.

Az oktatóbázis olyan projektet hivatott szolgálni, amelynek célja, hogy tanórán kívüli foglalkozásokon elősegítse a jászsági iskolák diákjainak környezeti nevelését, valamint hozzájáruljon a térség természet- és környezetvédelmi szervezeteinél, illetve ország további, zoopedagógiával foglalkozó állatkertjeiben dolgozók szakmai továbbképzéséhez. – közölte Fercsik Péter. Tájékoztatása szerint a 240 négyzetméter hasznos alapterületű létesítményt úgy alakítják ki, hogy a természetet minél közelebb hozzák az oda betérőkhöz. Így például üvegfal választja majd el a mókusmajmok kifutójától, a helységben terráriumokban, akváriumokban kisebb testű állatokat tesznek közszemlére, és növények telepítésével is emelik a látványosságot a 2011 november végéig elkészülő épületben. Az oktatóbázist korszerű audiovizuális eszközökkel látják el, falai között nagyobb konferenciák és kiscsoportos foglalkozások egyaránt megtarthatók lesznek.

 
A jászberényi zoo elkötelezett híve a környezettudatos életmód terjesztésének. Ennek jegyében szervezi meg közel tíz éve minden nyáron 6-10 éves gyerekek számára állatkerti táborait, amelynek időtartama alatt a fiatalok természetes közegükben ismerkedhetnek meg az állatokkal, miközben gondozásukban is segédkeznek. Másik zoopedagógiai programjuk a március elejétől október végéig tartó naponta 10 órától délután fél ötig tartó látványetetés. Ennek lényege, hogy az állatoknak előre megadott időpontban adnak enni, és eközben gondozók válaszolnak az adott faj iránt érdeklődők kérdéseire. A jászberényi állat- és növénykertet egy magánszemélyek által létrehozott alapítvány működteti, bevételi forrásai magánszemélyek 1 százalékos adófelajánlásaiból, különböző adományokból és pályázati úton elnyert pénzekből tevődnek össze.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.