Zöldenergia a jövőre tartalékolva: új energiatárolók segítik Magyarországot az energiafüggetlenség felé

Amikor nem süt a nap, ők jönnek képbe: átadták Magyarország új szuper-akkumulátorait.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A villamos energia szerepe világszerte mindinkább stratégiai fontosságú, hiszen egyre nő az energiafogyasztás mind az iparban, mind a háztartásokban, ezzel párhuzamosan egyre jelentősebb szerepet játszik az energiatárolás is – hangsúlyozta az Energiaügyi Minisztérium energetikáért felelős államtitkára kedden Litéren, az MVM gázturbinás erőművében 5 milliárd forintból megépített két energiatároló hivatalos átadásán. Steiner Attila kiemelte: napenergia-termelés terén világelsők vagyunk, részaránya több, mint 25 százalék Magyarország villamosenergia-mixében. Ez azonban azzal is jár, hogy amikor nem süt a nap, nagy a jelentősége az energiatárolóknak, ezek teszik lehetővé az energiaellátást a napsütéses órákon kívül. Ismertette: a tervek szerint 2030-ra egy gigawattnyi tároló berendezés megvalósítása a cél, eddig 70-75 megawatt tárolási kapacitás létesült az országban. A tavaly indított kormányzati beruházásnak köszönhetően 400-450 megawattnyi tároló kapacitás valósul meg jövő nyárig – mondta Steiner Attila. Kiemelte, hogy a kiírt pályázatoknál fontosnak tartották a technológia semlegességet, hogy a különböző technológiák között egészséges verseny alakuljon ki. Csorba Sándor, az MVM Balance Zrt. vezérigazgatója elmondta: a villamosenergia-rendszer biztonságát jelentősen javítja a litéri gázturbinás erőműben átadott két energiatároló. A beruházás nagy előnye, hogy lehetővé teszi az időjárás-függő zöldenergia tárolását, igény szerinti felhasználását.

Csorba Sándor úgy fogalmazott, „a fejlesztés az egész villamosenergia-szektor mérföldkövének nevezhető”. Hozzátette: bár remélhetőleg erre nem lesz szükség, a magyar és az európai energiarendszer esetleges összeomlása esetén e technológia biztosítaná a Litéri Gázturbinás Erőmű újraindítását. Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy a világtrend változóban van, a legfontosabb kérdések egyike a megtermelt zöldenergia tárolása lett. Az ez irányú fejlesztéseket a most átadott két energiatároló átadását követően is folytatják. A társaság tájékoztatása szerint a beruházás 5 milliárd forintos költségéből 750 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatás volt. Az első, megközelítőleg 5 megawatt teljesítőképességű és 10 megawattóra kapacitású, lítiumos villamosenergia-tároló idén májusban kezdte meg kereskedelmi üzemét. A másik, 0,75 megawatt teljesítőképességű és 4,35 megawattórás kapacitású NAS (nátrium-kén) tároló a közeljövőben kezdi meg a működést.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.