Zöldre vált a LEGO

A mindenki által ismert kis, színe műanyag kockák nemsokára talán már nem is műanyagok lesznek. A LEGO ugyanis 1 milliárd dán koronát – körülbelül 42 milliárd forintot – költ mostantól arra, hogy fenntartható alapanyagokra álljon át.

A LEGO Csoport jelentős, egymilliárd dán koronás beruházást jelentett be, amely a LEGO építőelemek gyártására szolgáló új, fenntartható nyersanyagok, illetve csomagolóanyagok kutatására, fejlesztésére és bevezetésére irányul.

Jørgen Vig Knudstorp, a LEGO Csoport elnök-vezérigazgatója szerint:„Ez egy nagyon fontos lépés a LEGO Csoport számára a fenntartható anyagokkal kapcsolatban vállalt, 2030-ig megvalósítandó célunk elérése felé. Már eddig is fontos lépéseket tettünk, hogy csökkentsük ökológiai lábnyomunkat és pozitív hatást gyakoroljunk a bolygóra a csomagolások méretének csökkentésével, az FSC által tanúsított csomagolás bevezetésével, valamint egy tengeri szélfarmba eszközölt beruházással. Mostantól pedig még nagyobb figyelmet fordítunk az alapanyagokra.”

A beruházás eredményeképpen létrejön a LEGO Sustainable Materials Centre. A központ a LEGO Csoport dániai, Billundban található központjában kap helyet, és ide fog tartozni minden olyan jelenlegi funkció és alkalmazott, amely, illetve aki alternatív anyagok felkutatásán dolgozik.Továbbá a LEGO Csoport a tervek szerint további 100 szakembert vesz fel az anyagokkal kapcsolatos területen az elkövetkező évek során, hogy e komoly kihívást jelentő cél elérésén dolgozzon.

A LEGO Sustainable Materials Centre szervezetét 2015 és 2016 során alakítják ki, és a tervek szerint magában foglalja majd világszerte a releváns helyszíneken található csatolt funkciókat. A központ továbbá együttműködik majd a releváns külső érintettekkel és szakértőkkel, illetve partneri megállapodásokat alakít ki velük.

A LEGO Csoport tulajdonosa, Kjeld Kirk Kristiansen így kommentálta a bejelentést: „Küldetésünk, hogy ösztönözzük és fejlesszük a jövő építőit. Úgy véljük, hogy ehhez leginkább a gyermekek számára nyújtott kreatív játékélmény révén tudunk hozzájárulni. A bejelentett beruházás azon törekvésünk melletti tanúságtétel, hogy pozitív hatással legyünk a bolygóra, amelyet a jövő nemzedékeire hagyunk majd örökül. Ez egyértelműen összhangban van a LEGO Csoport küldetésével, valamint a nagyapám, a LEGO Csoport alapítója, Ole Kirk Kristiansen mottójával: Csak a legjobb lehet elég jó”.

„A fenntartható anyagoknak nincs általánosan elfogadott fogalom meghatározása. Számos tényező befolyásolja egy anyag környezeti fenntarthatóságát – az anyag összetétele, a beszerzési forrása, valamint az, hogy mi történik a termék életciklusának végét követően. Amikor új anyagokat keresünk, az összes tényezőt figyelembe kell vennünk” – mondta el Jørgen Vig Knudstorp.

Jelentős erőforrásokra van szükség

A fenntartható alapanyagok keresésének jelentős felgyorsítására vonatkozó határozatot a LEGO Csoport nemrég, 2015 májusában megtartott közgyűlése hozta meg.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Ez a világ legzöldebb fesztiválja?

2023-ban június 1. és június 3. között tartották meg a NorthSide Festivalt, amely a világ egyik legfenntarthatóbb kulturális rendezvénye.