Gumikerekű villamos

Korábban már írtam a dél-amerikai Alstom lobbiról, úgy tűnik ki kell egészítenem ezt azzal, hogy inkább francia lobbiról beszélünk.

A remekül működő városi lanovka hálózatot üzemeltető Medellin ugyanis a korábbi tervekkel ellentétben nem hagyományos villamos, hanem a Lohr gyár által fejlesztett Translohr rendszer kiépítése mellett döntött. Ennek jele, hogy szerződést kötöttek a francia céggel 12 darab, egyenként 39 méter hosszú Translohr kocsi leszállítására. A kapcsolódó szolgáltatásokkal (technikai segítség 3 évig, vezetők kiképzése, stb.) együtt a szerződés összértéke 42 millió euró, ami egy hagyományos villamoshoz képest magas ár. Ha valaki nem tudná, a Translohr rendszerben a járművek gumikerekekkel vannak ellátva, a járművet egy középső vezetősín vezeti. Előnyének azt szokták felhozni, hogy a fordulási sugár kisebb is lehet és hogy akár 10-12%-os emelkedőn is képes felmenni a jármű a gumikerekeknek köszönhetően. Ennek ugyanakkor némileg ellentmond, hogy Padovában, ahol ugyanilyen rendszer működik, többször leállt a hó miatt az üzem.

Pár éve úgy tűnt, hogy a rendszer a kezdeti indulást követően nem lesz elterjedt, számos francia város döntött az előzetes vizsgálatok során a hagyományos villamosvonal mellett, így többek között Le Havre, amiről nem régen írt a PTinfo. Azonban az elmúlt években ismét több város választotta a hagyományos villamossal átjárhatatlan rendszert, így az olaszországi Mestre és Latina, vagy épp Párizs. A Lohr gyárnak otthont adó Strasbourg ugyanakkor információim szerint úgy döntött a közelmúltban, hogy korábbi elképzelésével szemben mégis a hagyományos acélkerekes villamosüzemet választja új vonalára a Trnaslohr helyett. Így legalább nem lesz probléma az átjárhatóság: Strasbourgban eddig is több villamosvonal működött. A medelliniek választását francia fórumokon így kommentálták egyébként: les pauvres, je leur souhaite bon courage, azaz kb. szegények, sok sikert nekik…

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.