Minden napra egy program az élhetőbb Budapestért

Magyar Kerékpárosklub rendezvényei az Európai Mobilitási Hét alkalmából

A Magyar Kerékpárosklub idén is több figyelemfelkeltő programmal készül az Európai Mobilitási Hétre. 2010. szeptember 16. és 23. között többek között Bringázz a munkába! kampánynyitó utcabállal, kormányzati aktafutam szervezésével, Cucc Cipelő CM – kerékpáros teherszállító felvonulással és „Koppenhágából jöttünk” szakmai fórummal szeretné felhívni a figyelmet Budapest közlekedésének problémás pontjaira és azok lehetséges megoldásaira, annak érdekében, hogy városunk szerethetőbbé, élhetőbbé válhasson.

A Magyar Kerékpárosklub tematikus rendezvényei révén szeretné elérni, hogy Budapesten az utak és járdák alkalmasak legyenek a békés együttközlekedésre, függetlenül attól, hogy gyalogosan, autóval, vagy kerékpárral közlekednek rajta. Fontosnak tartjuk, hogy egyre több közlekedő számára valóban választható alternatíva lehessen a kerékpár a közlekedésben, és a mindennapi munkába járás során is. A hét folyamán kiemelt témánk a közterek ügye is, figyelemfelkeltő akciónk célja, hogy a városi közterek, valóbban élhető közösségi terekké váljanak minden városlakó örömére. Szeretnénk, ha a város gépkocsiforgalma lecsökkenne, a hivatalok közötti szállítások során is a környezetbarát szállítási módokat (pl. kerékpárt) részesítenék előnybe.
Meghívó
A Magyar Kerékpárosklub Európai Mobilitási Hét alkalmából rendezett programjaira

Szeptember 16. csütörtök
Bringázz a munkába! Biciklis utcabál 17-21 óra Ditrói Mór utca (Vígszínház előtt)
A Mobilitási Hét első napján, csütörtökön délután 17 órától izgalmas színpadi produkciókkal: Goldsprint versennyel, kerékpáros Cyclechic.hu divatbemutatóval, veterán kerékpáros bemutatóval, Buppa és a Tour de Funk koncerttel készülünk. Hivatalos megnyitó Hegedűs D. Géza és Till Attila közreműködésével 18 órakor.

Szeptember 17. péntek
Kormányzati Aktafutam. Sajtótájékoztató a Parlament előtt délelőtt 10 órakor!
Próbáljuk ki, hogy mennyi időt, benzint, és pénzt lehet megtakarítani azzal, ha a városon belüli hivatali ügyintézést hivatali autók helyett kerékpárral végezzük. A feladat egyszerű: az 5 háromfős csapatnak a hivatali ügyintézést szimulálva autóval, kerékpárral, és gyalogosan, előre kijelölt útvonalakat kell bejárnia időre a kormányzati intézmények érintésével. Cél a Parlament, ahol 10 órakor a kormányzat képviselői közös nyilatkozatot írnak alá a kerékpárbarát hivatalok és kerékpáros ügyintézés támogatásáról.

Szeptember 18. szombat
A Magyar Kerékpárosklub standja az Andrássy úton
Az egész napos utcafesztivál részeként színes programokkal várunk mindenkit a lezárt Andrássy úton felállított standunkon. Ízelítő a programokból: kerékpártanítás kicsiknek és nagyoknak, „Mit kíván a magyar bringás” filmvetítés, Cyclechic.hu fotókiállítás, MK KRESZ teszt, ajándéksorsolás, gyerekprogramok, biciklis szerencsekerék, óriás kirakós játék, fabiciklik, „Kié itt a tér? Avagy közterület-gazdálkodj okosan” társasjáték, Zöldebb és Élhetőbb „Visegrádi Négyek” partnervárosainak bemutatkozása.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.