Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Szén-dioxid alapú e-üzemanyagok energiahatékony előállításának lehetőségeit vizsgálják a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a Janáky Csaba vezetésével folyó munka kétmilliárd forintos támogatást nyert a Misszióvezérelt Nemzeti Laboratóriumok pályázaton – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t. A közlemény szerint az SZTE kutatói részben az áprilisban zárult Megújuló Energiák Nemzeti Laboratórium projekt során szerzett tapasztalatokat hasznosítják. A felépített tudást és infrastruktúrát fogják egyetlen konkrét cél szolgálatába állítani, cseppfolyós e-üzemanyagokat, például szintetikus repülőgép üzemanyagot (kerozint) és közúti benzint készítenek megújuló villamos energia, szén-dioxid és víz felhasználásával.
Janáky Csaba kifejtette, az e-üzemanyag létrehozásának számos technológiai útja lehetséges, többféle kémiai folyamaton keresztül lehet eljutni szén-dioxidból, vízből és megújuló villamos energiából a szintetikus cseppfolyós üzemanyagokhoz. Ezekből többet is megvizsgáltak, a következő lépésként kiválasztják azt, amely a legjobb eredményeket adja. A szakemberek az eljárást megpróbálják még hatékonyabbá tenni azzal, hogy továbbfejlesztik a kulcsfolyamatot – a Fischer-Tropsch reakciót, amely során a szén-monoxid és a hidrogén keverékéből álló szintézisgázt alakítják át folyékony szénhidrogénekké – és az ehhez kapcsolódó lépéseket.
A professzor hangsúlyozta, önmagában nem újdonság szén-dioxidból és vízből megújuló villamos energiával üzemanyagot előállítani. A céljuk a folyamat elemeinek összehangolása. Az új fejlesztés központi bázisa az SZTE Science Park, azon belül is az SZTE Energetikai Innovációs Tesztállomás és a Greennovation Center lesz, ahol a zöld hidrogén és az ipari eredetű szén-dioxid felhasználásával versenyképes árú e-kerozin és e-benzin előállítását tervezik. A tesztállomáson már korábban saját konténeres hidrogéngenerátort építettek, és megvan a saját konténeres technológiájuk szén-monoxid, valamint cseppfolyós üzemanyag előállítására is.
Olyan rendszert kívánnak kialakítani, amelyben a maga munkapontján – a reakció szempontjából optimális nyomás és hőmérsékleti viszonyok között – mindegyik technológia elfogadható energiafelhasználással működik, és ezek a paraméterek nagyon közel van egymáshoz. Ettől azt várják, hogy a teljes folyamat érdemben jobb hatásfokú lesz – közölte a szakember. Ennek érdekében az egyes részegységek egymáshoz integrálását előbb a laborasztalon, majd a már meglévő eszközökkel a tesztállomáson is elvégzik.
Végül kialakítanak egy új konténert, amelyben hidrogénből és szén-monoxidból energiahatékony cseppfolyós üzemanyag készül. Olyan folyamatot terveznek, amely a villamos energiától az e-üzemanyag előállításáig jó paraméterekkel működik, és amely az ipari partnerek számára is vonzó lehet – fejtette ki Janáky Csaba. A közlemény szerint a fejlesztés időszerűségét növeli, hogy az Európai Unióban jogszabály írja elő, hogy 2030-tól milyen részarányban kell majd szén-dioxid bázison készített komponenst keverni a repülőgépek, és később a közúti gépjárművek üzemanyagába.
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu