Napelemmel készítenek tengervízből ihatót

Becslések szerint közel 800 millió ember éli úgy mindennapjait, hogy nincs elérhető közelségben fogyasztható, tiszta ivóvíz.

Hasonlóan nagy, már-már globális problémát jelent a folyamatosan fejlődő gazdaság és növekvő népesség elektromos áram iránti szükségleteinek kielégítése, ami főként a fejletlenebb világ országaiban jelentkezik. Mindezért a környezeti terhek növelésének elkerülése érdekében a legjobb megoldásnak az tekinthető, ha az energiaszükségleteket megújuló energiaforrásokból – például napenergiával – állítanák elő. Elsőre nem is gondolnánk, hogy a napenergiának és a víztisztitásnak köze lehet egymáshoz, pedig a fent megnevezett két probléma kezelésében jelenthetne egyedi megoldást az Abdullah Királyi Tudományos és Technológiai Egyetem kutatói által kifejlesztett berendezés, amely napenergia termelése mellett lehetővé teszi a víz tisztítását is. Az eszköz forradalmi jellegét az adja, hogy az ismert víztisztító berendezések komoly energiaszükségletet igényelnek, melynek előállítása bizonyos területeken nem adott, viszont biztosított a folyamatos napsütés és ezáltal a napenergia hasznosításának lehetősége is.

A BERENDEZÉS TECHNOLÓGIAI HÁTTERE

A berendezés tetején napelempanel helyezkedik el, amely alatt több szinten a még kezeletlen víz vezethető át. A készülékre szerelt napelemek hatékonysága nagyjából 11 %, ami szinte megegyezik az épületekre szerelt panelek értékével. A napelemek felmelegedésből származó járulékos hőt felhasználva felmelegszik az alatta áramló víz, ami így párologni kezd. A lecsapódó gőz egy membránon megszűrve pedig újra cseppfolyóssá válik. Ezt követi egy hőkezelés, majd többszörösen az elpárologtató folyamat, végül pedig elérhetővé válik a fogyasztható édesvíz. A fejlesztés ugyanezzel a módszerrel lehetővé teszi tengervíz tisztítását is. Ez a technológiai folyamat lehetővé teszi azt is, hogy az Egészségügyi Világszervezet által meghatározott szint alatt maradjon az ólom-, réz-, nátrium-, kalcium- és magnéziumszint az előállított ivóvízben. A berendezés egyik további nagy előnye, hogy könnyedén bővíthető, így háztartások mellett akár ipari jellegű igényeket is ki tud elégíteni. Az előállított édesvíz így nem csak emberi fogyasztásra lesz alkalmas, hanem mezőgazdasági célokra (öntözésre, állatok itatására) is.

Ajánlott tartalom

Döntött az unió: napelemes energiatárolókra fogadtak el új szabályokat

Az új, EU-s akkumulátorrendelet az európai zöld politika központi eleme.