Nógrádi szakképző iskolákra telepítettek napelemeket

Napelemerőművet telepítettek a Salgótarjáni Szakképzési Centrum (SSzC) négy középiskolájának épületére, a fejlesztés jelentős részben biztosítja az iskolák áramszükségletét - közölte az MTI-vel a képzési központ főigazgatója.

Gembinczki Ferenc elmondta: közel 122 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a centrum a projektre az Európai Unió Kohéziós Alapjából, illetve a hazai központi költségvetésből. Salgótarjánban a Borbély Lajos és a Stromfeld Aurél, Balassagyarmaton a Mikszáth Kálmán és a Szondi György nevét viselő intézményt korszerűsítették. A főigazgató tájékoztatása szerint a beruházásokkal havi szinten százezer forintot takaríthatnak meg az iskolák, saját áramtermelésükkel pedig függetleníthetik energetikai ellátó-rendszerüket. A Salgótarjáni Szakképzési Centrum a beruházással éves szinten közel 200 tonnával csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást – tette hozzá.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.