Vitorlással a Föld körül: Méder Áron

Méder Áron 2006 szeptembere és 2009 szeptembere között vitorlásával harmadik szóló vitorlázóként megkerülte a Földet.

Az eredetileg villamosmérnöknek készülő vitorlázó jövő ősszel első magyarként nekivág a MiniTransat 650 óceánátkelő vitorlásversenynek. Állítása szerint a 4100 tengeri mérföld (7600 kilométer) 30 nap alatt megtehető, de ideális időjárási körülmények mellett 23 nap alatt célba érhet. A szkipper, más néven kedvtelési hajós Méder 2006-ban az alig 6 méter hosszú Carina nevű hajójával tette meg a kb. 30.000 tengeri mérföldet. Választása azért erre a hajóra esett, mert egyrészt a tőkesúlya miatt stabilan viselkedett a hullámzásban, szelekben. Másrészt egy ekkora hajón mindent könnyen megjavított akár egyedül is és a javítása nem került sokba. Az OzoneNetwork csütörtöki Egyenlítő című műsorának vendége Méder Áron, vitorlázó elmondta 14 éves korától megszakítás nélkül vitorlázik a tengeren. Jelmondata: békét és szelet. Mottójával, az elemek és a hajó közti összhang megtalálására valamint a hullámokkal, a széllel, tengerrel és a hajóval való harmónia megtalálására utal.

Ajánlott tartalom

Elindult az állatvédelmi témahét

Kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett állatvédelmi témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott - tájékoztatta az állatvédelemért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.