10000 db napelem termel energiát Szeghalomban

Szűcs Attila, az Eurotrade Zrt. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az öthektáros, Szeghalom külterületén található parkba 9568 napelemtáblát helyeznek el. Az összesen 750 millió forintba kerülő beruházást a cégcsoport teljes egészében saját forrásból finanszírozza, ha minden a tervek szerint alakul, novemberben meg is kezdik az áramtermelést – mondta az ügyvezető. A zrt.-nek 25 éves áramátvételi szerződése van a MAVIR Zrt.-vel, és arra számítanak, hogy a beruházás 8-9 év alatt térül meg – tette hozzá. Az új napelemparkban a kínai BYD cég szolárpaneleit használják, a megtermelt áram továbbítását, átalakítását a szintén kínai Huawei cég inverterei biztosítják, de például a transzformátorok hazai üzemből kerülnek ki – ismertette Szűcs Attila. Tájékoztatása szerint az Eurotrade cégcsoport három napelemparkot működtet Magyarországon, s további három áll építés alatt Környén, Tapolcán és Szabadszálláson. Az 1990-ben alapított, magyar tulajdonú családi vállalkozás árbevétele cégcsoport szinten 2018-ban megközelítette a 15 milliárd forintot, s mint Szűcs Attila fogalmazott, arra számít, hogy az idén ennél magasabb lesz.

Macsári József, Szeghalom polgármestere (független) az ünnepélyes alapkőletétel alkalmából kifejezte örömét, hogy egy esztendővel ezelőtt az Eurotrade megvásárolta az önkormányzattól a földterületet.
Hozzátette: különösen fontos, hogy korszerű, megújuló technológiával gyarapodik a város, amely a környezetvédelmet kiemelten kezeli, hiszen például a nemrégiben felújított városháza tetején is 144 napelemtáblát helyeztek el.

Ajánlott tartalom

Zöldülő mezőgazdaság: fenntartható épületek

Az ipari szegmens mellett a fenntarthatóság és a környezetbarát megoldások a mezőgazdaságban is egyre nagyobb szerepet kapnak: a 2025-ös évtől elérhető „Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása” pályázati kiírás is teret enged a mezőgazdasági infrastruktúrák energiahatékonysági fejlesztéseinek. Az acélcsarnokok, mint innovatív és rugalmas megoldások, az ipari szektorhoz hasonlóan, fenntartható választást kínálnak a mezőgazdaság számára. Lássuk, milyen fenntartható előnyöket kínálnak!