150 millió hektárnyi erdő telepítését tervezik

Világszerte 150 millió hektárnyi erdőt kíván telepíteni 2020-ig egy kormányokból, vállalatokból és civil szervezetekből álló szövetség.

A résztvevők e célt a német szövetségi kormány és a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) által szervezett nemzetközi erdővédelmi konferencián fogalmazták meg Bonnban. Kérdéses ugyanakkor, hogy csupán e szándékkal megfordítható-e a jelenlegi tendencia, napjainkban ugyanis évente csaknem 13 millió hektár, nagyjából görögországnyi területű erdő semmisül meg – hangsúlyozta Norbert Röttgen, a német környezetvédelmi miniszter a tanácskozáson a Der Spiegel internetes kiadása szerint. A 150 millió hektáros telepítés kapcsolódik az ENSZ környezetvédelmi egyezményeihez, és a szakemberek megvalósíthatónak tartják. Világszerte mintegy kétmilliárd hektár alkalmas erdőtelepítésre, ami nagyjából Ázsia területével egyenértékű. Az IUCN az akcióból származó nyereséget mintegy évi 85 milliárd dollárra becsüli: a szervezet szerint ez egyben a leginkább költséghatékony módja az éghajlatváltozás elleni harcnak is.

 
A konferenciát a Föld erdeinek egyre fokozódó fogyatkozása miatt hívták össze. Az erdők pusztulása állatok élőhelyeit semmisíti meg, számos embert foszt meg megélhetésétől, és még üvegházhatású gázokat is felszabadít, amelyek a légkörbe jutva gyorsítják az éghajlatváltozást. A bonni találkozó résztvevői megegyeztek abban, hogy az elkövetkező kilenc évben hozzájárulnak a 150 millió hektáros újraerdősítéséhez, illetve sérült erdők helyreállításához. Konkrét lépésekről azonban egyelőre nem egyeztettek. Stewart Maginnis, az IUCN környezetvédelmi és fejlesztési igazgatója felszólította az eszmecsere résztvevőit, hogy a lehető leggyorsabban terjesszék elő: országaik miként kívánnak hozzájárulni a magasztos cél eléréséhez. Követendő példaként említette Ruanda februári bejelentését, amely szerint az ország az összes károsult erdő területét helyreállítja 2035-ig. A szándék valószínűleg a legambiciózusabbnak számít a fejlődő országok körében.

 

Csatlakozott már Facebook oldalunkhoz? Rajta!

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.