250 négyzetméternyi napelemmel évi 30 milliót spórolnak

Több mint egymilliárd forintos, szinte teljes egészében uniós forrásból finanszírozott épületenergetikai projekt zárult le a győri Széchenyi István Egyetemen. Az intézmény területének mintegy felét adó két épület nyílászáróinak cseréje és szigetelése mellett napelemparkot is kiépítettek.

Földesi Péter rektor a keddi projektzárón elmondta, a két megújult épület hozzájárul ahhoz, hogy igényes környezetben végezzenek színvonalas munkát.

A sajtótájékoztatón résztvevő két fideszes országgyűlési képviselő közül Simon Róbert Balázs arról beszélt: sikereket hozott a nyolc évvel ezelőtt hatalomra került városvezetőség azon törekvése, hogy minél szélesebb körben összefogva alakítsanak ki együttműködést Győr felvirágoztatására; ennek részei az egyetem sikerei is. Frakciótársa, Kara Ákos pedig azt emelte ki, hogy a győri siker titka a minél több gyakorlat és a minél szorosabb kapcsolat a gazdaság szereplőivel, amiben egyaránt kiváló a város és az egyetem.

Az eseményen elhangzott: a tavaly májusban elkezdett munkálatok során teljes egészében leszigetelték a két, összesen 13 ezer négyzetméternyi alapterületű épület homlokzatát és tetőszerkezetét, kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették a fűtési rendszert, 250 négyzetméternyi napelempark kiépítésével pedig évi 30 milliós energiamegtakarítást tettek lehetővé.

Lipi László, az egyetem műszaki igazgatója kiemelte: a fejlesztés az intézmény 2008-ban indult energia- és infrastruktúra-fejlesztési programjának egyik legmarkánsabb eleme volt.

A projektet tavaly az egyetemen már több nagy beruházását elvégző két cég, a Zalai Általános Építési Vállalkozó Zrt. és a West Hungária Bau Kft. konzorciuma nyerte el.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.