Energetikai fejlesztések valósulnak meg Zala vármegyei rendőrségi épületekben; a projekt 2025 decemberének végén fejeződhet be - közölte a Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.

ÉKM: energetikai fejlesztések Zala vármegyei rendőrségi épületekben

Energetikai fejlesztések valósulnak meg Zala vármegyei rendőrségi épületekben; a projekt 2025 decemberének végén fejeződhet be – közölte a Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.

Azt írták, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság támogatást nyert el a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program segítségével; a fejlesztés során épületeket korszerűsítettek, illetve korszerűsítenek. A projektben a vármegyei és a zalaegerszegi főkapitányság Balatoni úti, illetve Kossuth utcai épületének energiahatékony felhasználását célzó fejlesztések – mint például homlokzati, lábazati, tetőfödém-hőszigetelés, a fűtési rendszer korszerűsítése – a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését is elősegítik. A projekt az ÉKM által vezetett konzorciumi formában valósult meg a vármegyei rendőr-főkapitánysággal szoros együttműködésben – írták. A korszerűsítés első szakasza már befejeződött mintegy 737 millió forint felhasználásával, míg a második szakasz 2025 decemberének végén zárulhat csaknem 120 millió forint felhasználásával – derül ki a közleményből.

Ajánlott tartalom

Bezárt az utolsó szénerőmű Nagy-Britanniában

Véglegesen leállították hétfőn az utolsó brit szénerőművet.