Egy nap figyelem, örök felelősség: március 22-én van a Föld órája és a víz világnapja

0 forintos villanyszámla? Napelemes rendszerrel lehetséges! Kalkuláljon itt ingyenesen. (x)

A világ legnagyobb természetvédelmi akcióját, a Föld óráját eredetileg azzal a céllal indította 2007-ben a WWF Ausztrália, hogy a klímaváltozásra és annak negatív hatásaira irányítsa a figyelmet azáltal, hogy 20:30 és 21:30 között egy órára lekapcsoltak az ország fényei. A megmozdulás azonban igen gyorsan a világ legnagyobb globális természetvédelmi akciójává nőtte ki magát, és hamarosan a világ országainak díszvilágításai és a kezdeményezéshez csatlakozó magánszemélyek otthonai is elsötétültek egy órára. A Föld órájának üzenete ma már sokkal összetettebb: bár az eredeti mondanivaló azóta is aktuális, az emberi tevékenység következtében a természetes élőhelyek és a biodiverzitás is súlyos mértékben és gyorsuló ütemben pusztulnak. A tét nagyobb, mint valaha.

Ez a tendencia vizeinket és a vizekhez kötődő fajokat globálisan és hazai szinten is megdöbbentő mértékben érinti: 1970 óta a vizesélőhelyek egyharmada tűnt el világszerte, az ezekhez kötődő élőlények száma átlagosan 85%-kal csökkent. Hazánk vizesélőhelyeinek mára több mint a 90%-a eltűnt, a meglévők jelentős része nem jó állapotú. Pedig a víz minden földi ökoszisztéma működésének az alapja, és ha a vízkörforgásban szélsőségek mutatkoznak, abból komoly problémáink származnak – legyen szó például árvizekről vagy rendkívül kevés csapadékról. A vízügyi szélsőségeket azonban egy egészséges folyóvízi rendszer is képes szabályozni, ivóvizet tisztít és élelmet állít elő.

Kapcsolatunk a vizekkel mégse tükrözi nélkülözhetetlenségük mértékét. Erre mutat rá a WWF Magyarország megbízásából végzett friss közvélemény-kutatás is, amely a Duna menti 18-70 éves lakosság körében készült. Bár az emberek többsége pozitív élményeket társít a folyókhoz általánosságban, a kutatás rávilágított arra, hogy a negatív tapasztalatok és a köztudatban élő tévhitek alapos áttekintése elengedhetetlen ahhoz, hogy a Duna valódi szerepét teljes mértékben megértsük.

Mit ad nekünk a Duna?

A Duna menti településeken élő megkérdezettek többsége a vizesélőhelyekkel kapcsolatban olyan pozitívumokat említ, mint a nyugalom, kikapcsolódás (67%), nyaralás, vakáció (64%), kirándulási lehetőség (58%), horgászás (53%) vagy éppen a hűsölés (51%). Negatívumként leginkább a szúnyogokat (64%), illetve a szennyezés különböző formáit említik, mint például a vízszennyezés (41%) vagy a szemetes, szennyezett vízpart (32%).

Ha azonban kimondottan a Dunára gondolnak, akkor már hangsúlyosabbá válnak a negatív asszociációk: a szúnyogok, a hajóforgalom, a vízszennyezés és az árvízveszély, miközben a nyaralásra, vakációra, sőt a természeti környezetre is kevésbé asszociálnak, mint általában az élővizek esetén.

Ez az ellentét arra utal, hogy a Duna nem képezi szerves részét az életüknek, illetve inkább problémák és kihívások halmazát jelenti sok ember számára: át kell jutni rajta, időnként tartani kell az árvíztől, sok a szúnyog és a szennyezés – mondta dr. Samu Andrea, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértője. – A Duna a híradásokban is leginkább a katasztrófahelyzetek kapcsán jelenik meg, ez is okozhatja azt, hogy a veszélyt társítjuk hozzá. Pedig a vészhelyzetek nem magából a folyóból adódnak, hanem abból, hogy a különböző, emberi vízhasználatok során kevéssé követjük a folyó valódi természetét, inkább ellene dolgozunk.”

A kutatás egyik fontos megállapítása, hogy sokan nincsenek tisztában a Duna valódi szerepével, különösen az ivóvízellátás szempontjából. A válaszadók jelentős része (43%) nem tudja, hogy a lakosság közel 40%-ának ivóvize a Dunából származik, amelyet a folyó kavicságya szűr meg. Miután a források és a nyers Duna-víz használata ellehetetlenült, azóta ezt a természetes folyamaton alapuló rendszert kihasználva működtetjük több település, köztük a főváros ivóvízellátását. A Duna tehát nem csupán egy természeti kincs, hanem közvetlenül befolyásolja az emberek egészségét és életminőségét is. Mégis sokan elsősorban a szúnyogokkal (41%) és a vízszennyezéssel (31%) kötik össze a Duna állapotát.

Pedig a Duna a természeti egyensúly fenntartásának nélkülözhetetlen szereplője. A kutatás szerint a válaszadók 79%-a egyetért abban, hogy a folyó segíthet a hőhullámok és aszályok megelőzésében, vagyis kulcsszereplője lehet a klímaváltozás elleni küzdelemnek. A folyó ápolása így nemcsak a közvetlen helyi közösségek érdeke, hanem globális környezeti felelősségvállalás is.

Föld órája a vizeink szolgálatában

A Föld órája a remény és az inspiráció jelképe, amely arra ösztönöz, hogy minél többen csatlakozzanak hozzá és tegyenek a Földért és vizeinkért.

A Föld órája a lassításról is szól, mert ahhoz, hogy kevésbé terheljük a Föld erőforrásait, néha elég az is, ha a már meglévő javainkat, életminőségünket élvezni tudjuk, és megpróbálunk kisebb-nagyobb változtatásokkal csökkenteni a fogyasztásunkon, energiaigényünkön, vízfelhasználásunkon – tette hozzá Samu Andrea.

A 20:30-kor kezdődő lekapcsolás mellett az idei Föld órája alkalmából, amit a víz világnapján ünneplünk, tegyél olyan vállalást, melynek segítségével egy órányival közelebb kerülünk vizeink megóvásához! Válassz egyet a foldoraja.hu oldalon található három, vizekkel kapcsolatos szimbolikus kihívás közül: óvd, kapcsolódj hozzá vagy tanulj róla! Most, amikor egyetlen nap erejéig a világ figyelme a természetre és erőforrásaink megőrzésére összpontosul, különösen fontos felismernünk: a Föld és vizeink védelme egyet jelent saját jövőnk megóvásával.

Ajánlott tartalom

Rekord február a repülőtéren: 1,2 millió felett az utasforgalom

A tavalyi rekord éves forgalom és a szintén rekorddal induló január után februárban folytatódott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jelentős utasszám-emelkedése. Az ország turisztikai vonzereje, a magyarok utazási kedve és az egyre inkább az élményszerzésre irányuló vásárlóerő még az általában legkevésbé forgalmas időszaknak számító hónapban is komoly felhajtóerőnek bizonyult az utasforgalom tekintetében. Idén februárban az utasszám elérte az 1 249 814 főt, ami a tavalyi, akkor minden idők legforgalmasabb februárjának számító 1 075 552 fős forgalmához képest 15,9%-os emelkedés, míg az első két hónap összesített eredménye 16,7%-kal haladja meg a 2024-es adatot.