Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Megszerezte első jogerős építési engedélyét a Green Energy Investhor Zrt. (GEI) több önálló projektből álló, összesen közel 500+50 megawatt összteljesítményű szélerőmű-fejlesztési programja, így négy korszerű szélerőmű épülhet a Fejér vármegyei Banán. A Fejér Vármegyei Kormányhivatal engedélyezte a négy turbinából álló, összesen 28,8 megawatt teljesítményű szélerőműpark megépítését Bana külterületén. Az engedély a GEI 16 települést és három vármegyét érintő országos fejlesztési programjának első építési engedélye – tájékoztatta a beruházó az MTI-t. A GEI közleménye hangsúlyozza, hogy a projekt előkészítése során kiemelt figyelmet fordítottak a természeti értékek megóvására. A beruházás helyszínein több mint egy éven át tartó madár- és denevérvizsgálatok, valamint természetvédelmi felmérések készültek, amelyekre a környezetvédelmi hatástanulmányok és a fejlesztés természetvédelmi intézkedései is épülnek.
A most kiadott építési engedély szigorú természetvédelmi előírásokat tartalmaz: a kivitelezés során biztosítani kell a védett élővilág megóvását, a beruházás üzembe helyezését követően pedig legalább öt éven át folyamatos madár- és denevérmonitoringot kell végezni. A hatósági engedély alapján Bana külterületén négy darab, egyenként 7,2 megawatt névleges teljesítményű szélerőmű építése kezdődhet meg. A szélerőművek rotorjainak (lapátjainak) átmérője 170 méter, a turbinák teljes magassága pedig eléri a 215 métert. Az engedély kizárólag a szélerőművek létesítésére vonatkozik, a hálózati csatlakozás külön engedélyezési eljárás keretében valósul meg. A beruházás kivitelezése a szükséges további hatósági engedélyek és feltételek teljesülését követően kezdődhet meg.
A banai beruházás a GEI által előkészített, több különálló projektből álló, összesen 500+50 megawatt beépített kapacitású szélerőmű-fejlesztési program része, amely 16 települést érint Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas vármegyében. A fejlesztés keretében a tervek szerint összesen 70 korszerű szélturbina létesülhet, amelyek várható éves villamosenergia-termelése eléri az 1200 gigawattórát. A projekt megvalósulásával a jelenlegi magyarországi szélerőművi kapacitás közel háromszorosára növekedhet, miközben a fejlesztés jelentős mértékben hozzájárulhat az ország energiabiztonságának erősítéséhez, importenergia-függősége csökkentéséhez, valamint a klímacélok teljesítéséhez – áll a közleményben.
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu