ENSZ: ezermilliárdos környezeti károkat okoznak a legnagyobb cégek

A világ 3 ezer legnagyobb vállalata évente 1,7 billió eurónyi természeti értéket pusztít el az ENSZ szerint.

A világszervezet környezetvédelmi programjának (UNEP) új tanulmánya szerint a nemzetközi nagyvállalatok alig ügyelnek a természeti sokszínűség megőrzésére. A 200 legnagyobb konszern közül mindössze kettőnek szerepel a stratégiai céljai között az ökológiai rendszerek fenntartása. “Évek óta folyik a rablógazdálkodás. A Föld természeti tőkéjét hatalmas iramban semmisítik meg” – mondta Achim Steiner, az UNEP vezetője.

A tanulmány szerint jelenleg százszor gyorsabb a fajpusztulás üteme, mint az evolúció kezdetén, ez azonban hidegen hagyja a nagyvállalatok menedzsereit. Világszerte négyből csupán egy vállalatvezető tart attól, hogy a folyamat veszélyezteti az üzletmenetet. “Az óriáscégeknél még mindig abból indulnak ki, hogy a természeti források kimeríthetetlenek, pedig hamarosan mindenkinek be kell látnia, hogy ez már nincsen így. Fájdalmas felismerés lesz” – mondta Steiner a Süddeutsche Zeitung című lapnak.
Az UNEP tanulmányát kedden mutatják be egy londoni konferencián.

Ajánlott tartalom

Magasfeszültségű távvezeték épül Románia és Moldova között

Újabb magasfeszültségű távvezeték épül Románia és Moldova Köztársaság között, most amerikai finanszírozással.