A Levegő Munkacsoport 2006-ban feljelentést tett

A Levegő Munkacsoport szakértője 2006-ban feljelentést tett a Motim mosonmagyaróvári tározója miatt, ahol a vörösiszapot a vízbázis felett helyezték el.

A környezetvédők szerint ott a vízbázis megóvása érdekében még kommunális hulladékot sem lehetne elhelyezni. Közleményük szerint az ügyészség nem indított nyomozást, mert úgy ítélte meg, hogy a Motim eleget tett a jogszabályi rendelkezéseknek. A Levegő Munkacsoport szerint az ügyészség az illetékes környezetvédelmi felügyelőség tájékoztatása alapján ejtette az ügyet. A környezetvédők gyanúja szerint a környezetvédelmi felügyelőség politikai nyomásra félretájékoztatta az ügyészséget.

Az összes hal kipusztulhatott a Marcal felső folyásán
A Vas megyei Mersevátnál próbálják semlegesíteni a Torna-patakba, majd a Marcalba került vörösiszap-szennyeződést. A vörosiszap már a Marcal folyóban van, gipszel és savasító anyagokkal próbálják semlegesíteni a szennyezést. A cél, hogy annyira felhígítsák a szennyezést, hogy az a Rábába, a Mosoni-Dunába érve ne okozzon súlyos környezetkárosodást. Az alacsony vízállás miatt a vörösiszap áramlása lelassult, körülbelül harminc óra múlva éri el Győrben a Mosoni-Dunát. A cél, hogy mielőbb 10 alá csökkentsék pH-értékét, azaz enyhítsék lúgosságát, elkerülve ezzel az alsóbb szakaszon az élővilág pusztulását. A szakemberek szerint a szennyezés kipusztította a Felső-Marcal teljes halálományát.

Ajánlott tartalom

46 ezer fát ültettek el eddig a fásítási programban

Meghaladja a 46 ezret az Országfásítás programban az elmúlt négy évben elültetett fák száma - mondta az Agrárminisztérium (AM) Közös Agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Pálházán tartott pénteki faültetésen.