Elektromos autógyár-látogatás, miniszterelnökkel

Elrepültünk Sunderlandbe, Északkelet-Angliába, hogy megnézzük az autógyárat, ahol a több mint száz ponton megújított Nissan Leaf, a világ legsikeresebb villanyautója készül mostantól kezdve Európának.

Nem csak a sajtó volt kíváncsi a Qashqaiok, Juke-ok és Note-ok mellett immár Leafeket is gyártó üzemre, hanem David Cameron, a brit miniszterelnök is. Le is fényképeztem, amint a gyárban egy szalagon gördülő Leaf előtt szónokol:
A beszéd lényegét tekintve semmiben nem különbözött attól, amit a világ bármelyik országának bármelyik miniszterelnöke szavalt volna el egy autógyárban, egy többé-kevésbé új modell gyártásának beindítása előtt. Büszkék vagyunk arra, hogy milyen modern dolgok készülnek nálunk, büszkék vagyunk arra, hogy milyen sok munkahelyet teremtettünk közösen az autógyártóval, és büszkék vagyunk arra, hogy kormányunk milyen remekül dolgozik, hogy mindez létrejöhetett. Satöbbi.

Az angol és a japán kultúrák ütközésének némileg hátborzongató kísérőjelensége volt, amikor a miniszterelnök, akár számos elődje egy-egy új sunderlandi modell gyártásának indulásakor, egy fekete filctollal pupillát festett egy szerencsehozó japán Daruma baba szemére:

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó kutatóintézet, a HUMDA Lab csapata fantasztikus eredménnyel, 5. helyen zárt az április 27-i Abu Dhabi Autonomous Racing League (A2RL) önvezető formulaautós versenyen, amelyen világszinten is elismert egyetemek és kutatóközpontok csapatai indultak. Az izgalmas viadalt a müncheni műszaki egyetem csapata, a TUM Motorsport Team nyerte.

Nincs hozzászólás

  1. Elrepültünk?
    1 repülés 400kg CO 2 t termel utasonként.
    Ezért a rövid cikkért, ha 2 en is repültetek,800kg CO2 al terheltétek a sebzett világunkat.
    40kg/sor
    Ez az ára ennek az oldalnak?
    Ezért Kiküldetési pénzt,és netán fizetést is felvettetek?
    Kifinanszíroz ekkora eszetlenséget alternatív energia címmel ?
    Világosságot mindenkinek!