Több száz évre elegendő szenet találtak az Északi-tenger alatt

Évszázadokra elegendő szénvagyont találtak brit kutatók az Északi-tenger brit kitermelési szektorának talapzatában.

A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak a kutatást irányító egyik szakértő elmondta: már az előzetes szeizmikus tesztek és kutatófúrások is arra utalnak, hogy az északkeleti partok előtt húzódó tengeri talapzatban háromezer és 23 ezer milliárd tonna közötti kőszén rejtőzhet. Dermot Roddy, a Newcastle-i Egyetem volt professzora, aki otthagyta a katedrát és saját céget alapított a kitermelés előkészítésére, elmondta azt is, hogy ez több ezerszerese az északi-tengeri brit szektorból eddig felszínre hozott kőolaj és földgáz mennyiségének.

Roddy adatai szerint Nagy-Britannia eddig hatmilliárd tonna olajegyenértéknek megfelelő nyersolajat és földgázt termelt ki északi-tengeri lelőhelyein. A szakértő szerint ha a most felfedezett szénvagyonnak csak néhány százalékát bányásszák ki, az is évszázadokra fedezné Nagy-Britannia energiaigényét.

A geológusok régóta sejtették, hogy a brit szárazföldi kőszénlelőhelyek benyúlnak az Északi-tenger alá, de eddig bizonytalan volt a tengeri talapzatban rejlő készletek mennyisége. Emellett az energiaipari szektor sem foglalkozott a tengeralatti szénlelőhelyek vizsgálatával, mivel ezeket a szakértők eddig hozzáférhetetlennek tartották, ám az elmúlt évek technológiai fejlesztései elérhetővé tették a tengeri talapzat szénkészleteit is – áll a The Sunday Timesírásában. Dermot Roddy cégének vezérigazgatója, Harry Bradbury elmondta a lapnak, hogy a vállalat olyan technológiát alkalmazna, amely a tengeralatti lelőhelyből kinyert kőszén üvegházhatást okozó égéstermékeit visszapumpálja az Északi-tenger talapzatába.

Ajánlott tartalom

Már van megoldás a nagyméretű és nagy átmérőjű fémszerkezetek vágására

Többé nem jelent problémát a nehezen kezelhető fémprofilok precíziós vágása a gyártó vállalatok számára. A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására.